Kapcsolódások – avagy dal a lelkünkben

Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

– Babits Mihály: A vihar

 

 

Döbbenten és meghatódva figyeltem, ahogy sorra osztjátok meg az előző írásomat a műtők különleges, őszinte világáról. Ahogy itt voltatok, olvastatok, csatlakoztatok, ahogy jöttek a hozzászólások, a pozitív visszajelzések, a megkeresések és a személyes tapasztalataitok. Minden hozzászólásra külön válaszoltam, mindegyikért hálás voltam.

Nagyon sokat gondolkoztam, mit szerettetek benne – még néhányotokat meg is kérdeztelek róla. Sokan írtátok, hogy átéltétek korábban a műtő és a betegségetek magányát, és saját emlékeitek köszöntek vissza a sorok között. Mások azt írták, érdekes szemszög ez a kulisszák mögötti nézőpont. Megint mások azért hatódtak meg, mert meglepődtek, hogy vannak még az egészségügyben, akik tényleg szeretik az embereket.

Utóbbinak a mentén indultak el a gondolataim, de nehezen törtek utat maguknak. Egyre csak Babits fenti sorait mondogattam magamban (aki e tekintetben hajlamos Halász Jutka kedves hangján megszólalni a fejemben), és bár tudtam, hogy ide kapcsolódik, sokáig nem tudtam rendesen megfogalmazni, hogy pontosan mit is gondolok. Végül aztán rájöttem, hogy a gondolataim egymáson fekszenek, mint a hagyma héjai, és rétegenként kellett őket lebontogatnom, hogy eljussak a lényegükig.

Megmondom a titkát, édesem a dalnak: így végső soron három témáról írok, amit a fejemben egy finom lánccá szőttek össze láthatatlan kapcsok.

 

  1. A harc a gáton, avagy a dal a lelkünkben

Sok elismerést kaptam, és bár elismeréseitek jól esnek, úgy éreztem, már-már olyan fénybe kerültem tévesen, mintha én lennék szinte az egyetlen ember, aki talpon maradt egy gáton, ami rég átszakadt volna, ha én nem pakolgatnám szorgosan a homokzsákokat. Pedig ez nem így van.

Az egészségügy tele van olyan orvosokkal és nővérekkel, akiket az emberek iránt érzett szeretetük és elköteleződésük hozott a pályára, és akikben ez a mai napig ott van, mint egy halkan pislákoló örökmécses. Lehet, hogy sokan közülük tele vannak az éveik alatt felgyülemlett keserűséggel és fáradtsággal. Lehet, hogy olykor sajnos sem egymással, sem a pácienseikkel nem tudnak kellően türelmesek lenni, vagy önvédelemből falat építettek maguk köré, ami mögé elbújva már nem látszódik, ha megérintődnek… de hiszem, hogy a gáton lévők többsége még mindig azért pakolja a homokzsákokat, hogy másokat óvjon a víztől, és nem kényszerből. Csak elfáradtak, ami persze nem kisebbíti egy-egy rosszul megválasztott mondatuk súlyát, de mégis azt jelenti, hogy a rosszul megválasztott mondatok mögött gyakran megfáradt, de őszinte emberek vannak.

Mert nehéz. Nehéz egy örökké hányattatott rendszerben talpon maradni. Nehéz minden megpróbáltatás közepette kísérni emberek ezreinek a sorsát, ott lenni velük úgy a gyógyulásukban, mint a halálukban, érezni, de nem felvenni a fájdalmukat, örülni, de nem belekapaszkodni a reményükbe. Nehéz úgy megtartani a távolságot, hogy se elszigetelve, ne legyenek embertársaiktól, se összeolvadva ne legyenek velük.

Az egészségügy tele van tehát olyan orvosokkal és nővérekkel, akiknek a tenyere ugyan lehet, hogy az évek alatt kérgessé vált, de ha a helyzet úgy kívánja, végig tudnak vele simítani egy kiszolgáltatott embertársuk karján.

Mindeközben nem vagyok naív sem: tudom, hogy vannak olyanok is a pályán, akiket vagy nem a hivatástudatuk hozott az emberek közé, vagy már fájdalmasan korán kialudt bennük az a kicsiny láng is, ami valaha ott volt. Látom őket, és keserűbb óráimban éles cinizmussal tudom kritizálni őket. Mégis, higgyétek el nekem, nem ők vannak a többségben. Csak mivel egy-egy rossz mozzanatukkal nagyot tudnak ártani a kiszolgáltatott embereknek, az ő hírük hamarabb kap szárnyra, és árnyékolja be a köztudatot, mint az a sok apró jele az emberségnek, ami nap mint nap ott van. Évek óta küzdök a magam olykor nem kellően átgondolt módszereivel ellenük. Egyszer talán erről is írok, de a mostani írásom nem erről a küzdelmemről szól.

Szól azonban arról, hogy nagyon sokan állunk azon a bizonyos gáton, és szól Babits sorairól is, amik még egy gondolatnyival távolabbra is visznek.

 

  1. Az empátia, avagy a saját lelkünk minden dalban

Azt mondtátok néhányan, múlt heti írásomban az empátiát szeretitek. Azt hiszem, itt kezdett el bennem felhangosodni Babits Mihály.

Az idézett sorok ugyanis számomra többek között az empátiáról szólnak, ami önmagában is egy megfoghatatlan fogalom. Valahogy úgy képzelem el, mint a pillangót: minél jobban meg akarod fogni, ki akarod tapogatni a lényegét, annál félőbb, hogy eltörik a szárnya, és már nem tud felszállni. Ezzel a képpel tudom talán szemléltetni, miért nem próbálom meg definiálni az empátiát: félek, hogy esetlenségemben összetöröm.

Inkább az érzést tudom átadni, ami az empátiával kapcsolatban bennem van: nemcsak együtt-érezni valakivel, hanem bele-érezni, belelátni abba, ami benne van, megérteni, mit cipel magával, és eszerint közeledni hozzá – mindezt úgy, hogy közben a saját lelki épségedet nem áldozod fel. Az empátia több, mint joviális kézfejen paskolgatás, több, mint néhány sablonos szó, több, mint egy “hogy vagyunk?”, amire választ sem várunk. Az empátia egy őszinte nyitottság, egy igénnyé erősödő vágy a másikkal való kapcsolódásra. Az empátia leginkább egy partneri kapcsolatot kíván, és nem egy alá-fölérendelt orvos-beteg viszonyt: csak egy egyenrangúságban tudja kinyitni a finom szárnyait.

 

  1. Az emberség, avagy a mások éneke

De Babits sorai többre hivatottak, mint mottóként szerepelni a helyes egészségügyi kommunikáció zászlaján.

Babits “mindenik emberről” beszélt, és szeretnék hinni az igazában.

Alapvetően hiszem, hogy mindenkiben, de legalábbis legtöbbünkben tényleg van valami jó, valami kis szikrája az emberségnek. Lehet, hogy a mindennapok küzdelmei, erőterei, érdekeltségei egymás ellen fordítanak olykor minket, lehet, hogy időnként elrejtjük a bennünk rejlő emberséget, mint egy takargatni való gyengepontot, lehet, hogy néhány konfliktus áttörhetetlen betonból húz falat két ember közé, de az a kis szikrányi emberség bizonyos helyzetekben előhívható marad.

Ez a kis emberség hozott össze többezer embert júniusban, hogy egy általam indított internetes felhívásnak eleget téve az ország minden pontjáról menjenek irányítottan vért adni a súlyos balesetet szenvedett nővéremnek. Napokon keresztül jött a segítség: ugyanúgy érkezett felajánlás kollégáimtól és barátaimtól, mint a nógrádi falu közértjének pénztárosától, egy zalai rokkantnyugdíjas hölgytől és egy két hete szült kismamától.

Ez a kis emberség mozgatta azt a fél falunyi embert, aki tegnap este óta szállást, ruhát és ételt ajánlott a szomszédos utcában éjjel leégett ház idős lakóinak a fagyos télvégi éjszkában.

És, bármennyire is abszurd, ez a kis emberség mozgatta azt a gyilkost is, aki egy embertársának ugyan elvette az életét, de az állatok kínzása ellen teljes őszinteséggel tiltakozott.

Persze akiknek szép a lelkében az ének, azoknak ennél kevesebb is elég, hogy a mások lelkét meglássák. Ugyanez a kis szikra jelenik meg két, az utcán találkozó idegen kedves mosolyában, amikor egy szempillantás erejéig egymásra néznek, vagy egy előzékenyen kinyújtott kézben is, amikor felsegíti embertársát a vonatra. Ugyanezzel az énekkel adakozunk a katasztrófa által sújtottaknak, a karitatív szervezeteknek vagy az állatvédőknek.

És, végső soron: ugyanez az emberség van mindannyiunkban, akik empátiával fordulunk a műtő előterébe érkezőkhöz.

 

Nincs ugyanis annál őszintébb út közöttünk, mint amikor meghalljuk egymás énekét. 

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategória

Az alábbi gondolatok nem hírek, nem szakmai cikkek és nem blogbejegyzések, csupán vélemények, történetek, nézőpontok és mesék, melyek célja a szórakoztatás és a közös gondolkodás.

Ha tetszett, olvass tovább

if_resolutions-05_897243

Olvass további Morzsákat

Tetszett?

A Morzsák alatt általam írt történeteket, novellákat és apróságokat találsz, olvass tovább!

Olvasd a többi írásom!
if_lightbulb_62310

Olvass a coachingról

A coaching egyre inkább felkerül a mentális segítő szakmák térképére.

Ha úgy érzed, Neked szól, jelentkezz hozzám bátran coachingra!

Többet a coachingról!
profil1.3

Olvass rólam

Amennyire az interneten lehet, oldalamon bemutatkozom leendő ügyfeleimnek és olvasóimnak szakmám, életutam és motivációm ismertetésén keresztül.

Olvasd el, ki vagyok!

© 2017-2018 Ragyogdtul.hu.  Készítették Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, felhasználásuk csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.