A szavak ereje

– Jó napot kívánok, Híres Doktor?
– Igen, hallgatom.
– Köszönöm, Kedves Doktor ajánlásából kerestem fel, mert…
– Van fogalma, hány óra? Hívjon vissza kilencharminc után.

 

Tudtam ugyan, hogy fájt, de úgy voltam vele, mint mikor szöget verek be a falba, és rácsapok véletlenül az ujjamra: attól még a képnek lógnia kell a falon. Folytatni kell. Így hát visszahívtam kilencharmincegykor, gombóccal a torkomban.

 

– Jó napot kívánok, Híres Doktor?
– Igen, hallgatom.
– Köszönöm, Kedves Doktor ajánlásából kerestem fel, mert sajnos egy héttel ezelőtt ért egy kis baleset, és…
– Ne haragudjon, hölgyem, de nekem nincs arra öt vagy tíz percem, hogy minden hozzám forduló beteg panaszát meghallgassam telefonon. Megadom az asszisztensem számát, őt tessék felhívni. Nullahatharminc…

 

Döbbenten szorítottam bal fülem és vállam közé a telefont, miközben jobb kezembe egy lepattant hegyű ceruzát ragadtam, és a hűtőm hideg ajtajára kitűzött, egy nagyon finom sütemény receptjét tartalmazó papírfecnire felskicceltem a tizenegy számjegyet. Talán elköszönni sem volt igazán időm, tizenegy számjegy lediktálásával később ugyanis egy “sok sikert, viszhall” után szaggatott hang jelezte a vonalbontást.

 

Nem volt túl jó kedvem. Beteg voltam, és bármennyire is nem akartam elhinni másfél héten át, segítségre volt szükségem. Jött is segítség Kedves Doktortól egy baráti jótanács és Híres Doktor ajánlásának formájában, de még így is szorongva tárcsáztam be aznap reggel az ismeretlen szakembert. Persze, ha onnan nézem, végül kaptam segítséget a mufurc telefonpartneremtől is, hiszen egy asszisztensi telefonszámmal mégiscsak gazdagabb lettem. Fel is hívtam, valameddig el is jutottunk, beljebb vagyok a problémámmal. Mégis ott van bennem a keserű szájíz.

 

Felmerült később kérdésként, hogy mondtam-e Híres Doktornak, hogy orvos vagyok.

Nem. Nem mondtam.

Azért nem mondtam, mert önmagában a puszta gondolat is bosszant, hogy csak akkor van esélyem segítséget kapni, ha elhintem, hogy ugyanannak a megroggyant várnak az ormán harcolunk. Azért nem mondtam, mert baj, ha az empátiánkkal ennyire fukarkodunk. Azért nem mondtam, mert nem akartam egy erőfitogtatássá konvertálni a beszélgetést. Azért nem mondtam, mert nem orvosként telefonáltam, hanem betegként, vagy csak egyszerűen: emberként.

Talán dacból nem mondtam.

 

*

 

És még mielőtt pálcát törtnél, kedves Olvasóm, az egészségügyi társadalom felett: nem vagyunk mindannyian ilyenek, sőt, többnyire nem ilyenek vagyunk. Sokkal több ügyes kommunikációs gesztust, emberséget, empátiát látok az orvosi mindennapjaimban, mint elnyomást, parancsolást, lekezelést, kioktatást és tapintatlanságot. És még mielőtt szkeptikusan vonod fel a szemöldököd, hozzáteszem: értelek. Sokadszorra tapasztaltam meg, amit mindannyiunknak, akik a rendszerben dolgozunk, tudnunk kéne: hogy amikor betegként, félve, kiszolgáltatottan beleütközöl egy fentihez hasonló sorompóba, az nagyot üt, és annak az ütésnek bizony ott marad a horpadt nyoma a lelkeden. Akkor is, ha nem úgy gondolta, ha csak rossz napja volt, ha  épp nem volt ideje, vagy ha netán mindig ilyen – teljesen mindegy. Fáj. Ez a fájdalom pedig olyan, ami megmérgez minden más emléket. Erre fogsz emlékezni később. 

 

*

 

És még mielőtt pálcát törnél, kedves egészségügyben dolgozó Olvasóm felettem: értelek. Tudom, hogy míg te évtizedek óta, én még egy szűkebb évtizede sem tartom a plafont, ami néha ránk látszik szakadni, de értelek. Tudom, hogy ki vagyunk égve. Tudom, hogy nehéz. Tudom, hogy nyomás van, felelősség van, betegek vannak, néha pedig hosszú napokig egy kedves visszajelzést nem kapunk sem tőlük, sem egymástól, kapunk helyette sok kritikát, keserűséget és elégedetlenséget. Tudom, hogy bele tudunk fásulni. Tudom, hogy nincs mindig energiánk jó szavakra. És mégis: primum nil nocere, elsőként ne árts, ez a legfontosabb. Ha már egyszer ezen a pályán mozgunk, ahol oly’ sok lehetőségünk korlátozott, legalább a szavaink erejére figyeljünk, mert ahogy építhetnek, úgy árthatnak is.  Szavainkat néha jobban magukkal viszik betegeink, mint azt, amit szakmai tudásnak hívunk. Sőt, szavaink megválasztása komolyabb szakmai tudást igényel, mint bármely műtét vagy kezelés elvégzése.

 

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategória

Az alábbi gondolatok nem hírek, nem szakmai cikkek és nem blogbejegyzések, csupán vélemények, történetek, nézőpontok és mesék, melyek célja a szórakoztatás és a közös gondolkodás.

Ha tetszett, olvass tovább

if_resolutions-05_897243

Olvass további Morzsákat

Tetszett?

A Morzsák alatt általam írt történeteket, novellákat és apróságokat találsz, olvass tovább!

Olvasd a többi írásom!
if_lightbulb_62310

Olvass a coachingról

A coaching egyre inkább felkerül a mentális segítő szakmák térképére.

Ha úgy érzed, Neked szól, jelentkezz hozzám bátran coachingra!

Többet a coachingról!
profil1.3

Olvass rólam

Amennyire az interneten lehet, oldalamon bemutatkozom leendő ügyfeleimnek és olvasóimnak szakmám, életutam és motivációm ismertetésén keresztül.

Olvasd el, ki vagyok!

© 2017-2018 Ragyogdtul.hu.  Készítették Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, felhasználásuk csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.