– Hogy van-e ismert belgyógyászati betegségem? Á, ne is kérdezzen ilyet, doki! – felelte félig nevetve, miközben óriási lapát kezével hanyagul legyintett – Azt se tudom, mi az!
A férfi széles vigyora egy óvatlan pillanatban a bal szájzugában egy aranyfogat engedett láttatni, mely az ablakon betűző napfényben épp úgy csillogott, mint a rózsaszín ingének felállított gallérja takarásából kibukkanó vastag, sodort aranylánc, amit a nyakában hordott. Valószínűtlenül kajlán mosolygott.
– Komolyan, doki, nincs nekem semmi olyan betegségem, amivel törődni kell. Van egy vállalkozásom, van az asszony, van két gyerek… én meg egészséges vagyok, mint a makk! – mondta, és az utolsó szót nyomatékosítandó hatalmasat csapott lapát kezével a keresztbe vetett térdére.
– Hogy dohányzom-e? – játékosan vállat vont a következő kérdésre – Tudja azt maga, doki…
Kacsintott, majd egy logikus és nem egészen váratlan kérdéssel később színpadiasan a szívéhez kapott.
– Jajj már, doki! A feleségem nincs itt, ugye…? – Sóhajtott, majd ingzsebéből egy behajtogatott textil zsebkendőt vett elő, amivel letörölte a tar halántékán gyöngyöző izzadtságcseppeket.
– Na jó, ha már kérdi, az asszonynak napi egy dobozt mondok. De magát, látom, nem verem át: az kettő. Kettő doboz. De el ne mondja az asszonynak! Egyébként is, doki, köti a titoktartás! – vaskos, bütykös mutatóujját fenyegetően emelte fel, de mosolya mutatta, valójában félig tréfál.
– Helyes kis doki maga, tudom, hogy nem tudom átverni… én bírom az okos nőket – ismét kacsintott.
– Az asszony egyébként egy nagy fazék székelykáposztát csinált ma estére, csülökkel, tudja, mivel most az altatás miatt itt éhezem, valamivel vigasztalni akart. Na, ha maga most elmondaná neki a két doboz cigit, azt a káposztát a nyakamba öntené az asszony. Ilyet ne akarjon se nekem, se a káposztának! Már az egy dobozért is folyton korhol!
– Egyébként, visszatérve az altatásra, doki… – kérdezte, és arca megváltozott kissé: aggódóvá vált – mi ez a szer, amivel altat majd? Úgy értem… ettől lehet, hogy hülyeségeket fogok beszélni? Mert akkor be ne engedjék az asszonyt, amíg fel nem ébredtem! Mármint… persze nincs semmi vaj a fülem mögött, de… de tudja, hogy van ez, na…
Mosolyogtam. Azt hiszem tudtam, hogy van ez.
Hasonló Morzsák:
