Lapunk előző heti számában örömmel adtunk hírt a városunk plébánosával folytatott beszélgetésről. Beszámoltunk arról, hogy internetes hittanórákat indított kicsiknek és nagyoknak egyaránt, a csellengő, családjukra és a világra egyaránt haragudó fiatalokat saját maga keresi meg, szabadidejében gazdátlan állatokat sétáltat a menhelyen, és idős embereknek maga vásárol be. Személyében egy igazán nagyszerű embert ismerhettek meg kedves olvasóink, és bíztunk abban, hogy pályája és élete példaként szolgálhat sokak számára. Végtére is, kevés ilyen jó példát látunk magunk körül ebben a gondterhelt huszonegyedik században.
Jelen írásunk azonban egyben egy helyreigazítás is. Ahogy azt városunk plébánosa tegnap telefonon jelezte, tulajdonképpen mi nem folytathattunk vele beszélgetést az interjú megírása előtt, ugyanis épp koronavírus-fertőzéssel feküdt kórházban, és ebben az időszakban nem vette fel a telefont senkinek - írd és mondd, még a tulajdon édesanyjának - sem. Így már természetesen érthető, miért nem tudtuk, minden igyekezetünk ellenére, telefonon elérni akkoriban. Egyben megkérdezte, hogy előfordulhat-e, hogy akivel az interjút készítettük, az egy imposztor volt, aki városunk plébánosának adta ki magát.
Ezúton szeretnénk őt is, és kedves olvasóinkat is megnyugtatni, hogy nem történt névbitorlás.
Valójában az történt, hogy két héttel ezelőtt mi kitartóan igyekeztünk plébánosunkat elérni telefonon, ám sokszoros próbálkozásunk ellenére nem jártunk sikerrel. A lapzárta azonban, mint az egyszeri újságíró leghűségesebb múzsája, vészesen közelgett, a kolumnák üresen tátongtak, így kénytelenek voltunk minden fantáziánkat összeszedve keresztet vetni, és egy képzelt interjút leközölni plébánosunkkal. Tudomásunk volt róla ugyanis, hogy valóban tervezett internetes hittanórákat indítani kicsiknek és nagyoknak egyaránt, és egyik kollégánk csellengő unokaöccsét valóban saját maga gyűjtötte be az országút mellől, amikor az épp világgá készült menni. A menhelyen, információink szerint, úgy három éve járt egy örökbefogadási napon, és akkor ténylegesen elvitte sétálni azt a zsemle színű kutyát, aki azóta a keresztségben megkapta a Zsemle nevet, és jelenleg hűségesen őrzi a Paplak utca egyes szám alatti háza kertjét. Az idős emberekkel kapcsolatos állításunkban ugyan nem voltunk teljesen biztosak, de minden információnkat és elképzelésünket egybevetve abszolút belefért a róla alkotott képünkbe, így bíztunk abban, hogy lakik városunkban legalább egy idős asszony vagy úr, akinek történetesen épp plébánosunk vásárolt be valamelyik nap 9 óra előtt vagy 12 óra után. Mi elhinnénk róla, hogy ily' módon is segítene az embereken.
Mentségünkre legyen tehát mondva, hogy kezünket a jóindulat vezérelte, mikor a képzeletbeli interjúnkat papírra vetettük. Szerettünk volna valakit megszólaltatni, aki pozitív példával szolgálhat és erőt adhat olvasóinknak ezekben a vírustépázta időkben, amikor valós hírek válhatnak rémhírré, és rémhírek valóssá, amikor egy falatját félrenyelt, köhögő embertől segítség helyett elmenekülünk, és amikor ember embernek farkasa médián innen és túl. Bölcsebbnek láttuk inkább egy, a valósággal azért legalább halvány kapcsolatot ápoló interjú megírását, mint egy újabb politikai szájkaratét, vagy egy önjelölt szakértői elemzést a járványhelyzetről. Ez utóbbiakat megtalálják konkurenciáink hasábjain.
Plébánosunk megértéssel fogadta fenti érvelésünket, ám - tekintettel arra, hogy hivatását tekintve ő történetesen mégiscsak pap - feloldozásunk árát három Miatyánkban és jelen közleményünk megírásában tűzte ki, melyet mi egy fair kompromisszumnak ítéltünk meg a Mindenhatóval szemben.
Megértésüket köszönjük.
*
A történet és szereplői a képzeletem szüleményei. Minden hasonlóság a valósággal majdnem csak a véletlen műve.
Hasonló Morzsák:
