Ha nagyon őszintén be kellett volna vallania, Mikulás napja nem tartozott a kedvenc ünnepei közé.
Nem, mintha bármi baja is lett volna a püspök legendájával: értette ő, hogy egy önzetlen, jószívű öregúrról van szó, akit a gyerekek legalább annyira szeretnek, mint amennyire ő szereti a gyerekeket.
Ami miatt viszont nem szerette Mikulás napját, az a püspök szeretetének a feltételessége. A kis Jézus nem szab semmiféle feltételt: mindenki kap ajándékot, mindenkire kiterjed a jósága. A nyuszi, ez a pogánykori bundás állat is megörvendeztet minden gyereket a Húsvét keresztényi módon szomorú ünnepének színes átkeretezésével. A születés- és névnapok is maguktól értetődően vidámak és felszabadultak, az ünnepeltről és a szeretetről szólnak.
A Mikulás ünnepe, na, az viszont nem ilyen volt.
Először is, ez volt az egyetlen ünnep, ahol az ajándékért valamit tennie is kellett: csizmát kellett pucolnia. Ez már önmagában is komoly és nehezen teljesíthető feltétel volt, ugyanis nem szerette az összerúgott, ütött-kopott lábbeli suvickolását, mint ahogy semmiféle takarítás és rendrakás nem volt az erőssége. Nem trehányságból volt ő rendetlen, hanem figyelmetlenségből: annyi minden történt egyszerre a világban, annyi érdekesség, játék, kaland várt rá, hogy egyszerűen minden idő, amit nem ezekkel, hanem inkább takarítással, rendrakással vagy történetesen épp alvással töltött, egyszerű pazarlásnak tűnt.
Másodszor, a Mikulás csak a jó gyerekeknek hozott ajándékot - ő pedig, akárhonnan is nézzük, nem volt a szó klasszikus értelmében jó gyerek. Szorgalmas volt és okos, azt mondták is róla mindig, de azt, hogy jó lenne, ritkán hallotta. Túlzás is lett volna állítani. Némi jóindulattal azt mondták róla, eleven, de olykor, ha épp kevésbé szolgált rá az őt megítélő felnőttek jóindulatára, egyenesen azt mondták róla, rossz. Tudta ezt ő is.
Erre itt van ez az ünnep, Mikulás ünnepe, a jóságos öreg püspökkel, a kipucolt csizmácskákkal és a várakozással, és benne mindig volt egy furcsa feszültség. Vajon kap majd ajándékot? Vajon a Mikulás tudja, hogy valójában ő nem rossz, legalábbis nem akar rossz lenni, mi több, a szíve mélyén egy teljesen jószívű gyerek? Vajon tudja a Mikulás, hogy minden csínytevés, amit felróttak neki, valójában csak amolyan kajlaság és örök nyughatatlanság?
Vajon tudja mindezt a Mikulás, vagy egyike azoknak a felnőtteknek, akik azt mondják rá, hogy egy rossz gyerek?
Különös izgalom fogta hát el minden évben, ahogy közeledett Mikulás ünnepe. Hosszú éveken át - mert hiszen gyerekként minden év hosszú! - aggódva várta december hatodikát, majd minden év december hatodikának hajnalán végigfutott rajta a megkönnyebbülés hulláma a megtömött csizmáját látván. Minden év december hatodikán megfogadta, hogy innentől jobb lesz, és minden következő év december ötödikének estéjén, a koszos csizmáit ügyetlenül tisztítva rájött, hogy megint nem sikerült. Így aztán minden évben félelemmel vegyes izgalommal forgolódott az ágyában december ötödikén éjjel, minden kis neszre felkapva a fejét, hogy talán most, talán éppen most érkezik a Mikulás - ha érkezik egyáltalán.
A Mikulás pedig minden évben érkezett.
Öt és fél éves volt, mikor az óvodában egy tapasztaltabb fiú elmesélte, amit az a bátyától hallott: hogy a Mikulás valójában nem létezik, csak a felnőttek különös játéka a gyerekekkel. Mi több, megtudta, hogy a Mikulás nem egyetlen egy ember, hanem száz meg száz meg száz, sőt, minden gyereknek saját Mikulása van, legtöbbször a tulajdon szülei azok, máskor a nagyszülők, a nagybácsi vagy épp egy távolabbi rokon. Azok a Mikulások pedig, akiket a filmekben vagy az utcán lát, megint más felnőttek, beöltözve csupán, emlékeztetve több generációnyi gyereket arra, hogy miért is jó jónak lenni. Az a Mikulás viszont, aki az ötödikén kipucolt csizmácskába ajándékot rak, az legtöbbször egy szülő.
Évtizedekkel később is emlékezett arra a megkönnyebbülésre, ami ezt a felismerést követte. Mert hiszen, ha a Mikulás egy szülő - az ő esetében valószínűleg az anyukája - , akkor talán nem kell félni attól, hogy kap-e ajándékot vagy sem. Mert bár a többi felnőtt talán nem mindig értette, hogy ő a lelke mélyén igenis jó gyerek, egyetlen egy ember széles e világon biztos, hogy tudta az igazságot: az édesanyja.
Márpedig, ha ő az igazi Mikulás, akkor nincs mitől félnie. Életének hatodik december hatodikáján már nem is volt benne semmi félelem.
Hasonló Morzsák:
