Megfakult fénykép

(5 perces olvasási idő)

Nézem a régi fényképet, egy ismerős arc mellett három ismeretlen. Az ismerős arc sem ismerős valójában, jóval idősebbnek és markánsabbnak ismerem a vonásait, nem ilyen fiatalosan puhának, ránctalannak és önfeledtnek, de mégis rajta akadt meg először a szemem, a bal felső, álló emberen, a fiún.

Alig húsz lehet a képen. Furcsa látni valakit, akit már jócskán az érett felnőttkorában ismertél meg, gondoltam. Mostanra már hetven is elmúlt, itt viszont még gyerek, legalábbis annak érzem, pedig már karikagyűrű van a bal kezén, így hivatalosan férfinak számít tán, ha nem is érett meg a családfői szerepre – és bár nem tudhatta a kép készültekor, de annak dacára, hogy hamar férjjé és apává vált, még jó sokáig nem is érett meg rá igazán.

Azon gondolkoztam, hogy vajon milyen lehetett akkoriban. Milyen furcsa is lenne megismerni valakit, akit a jelenben jól ismerünk! Szinte elképzelni sem tudjuk, milyen lehetett, mielőtt az élet apró válaszútjai kapcsán hibás és helyes döntések sorozatai alakították a pályáját. Miben hitt, mit remélt, mit várt akkoriban? Vajon tudta már, merre indul, és sejtette, merre jut? Vajon tervezett, vagy csak bízott? Bátor volt, vagy csak vakmerő és nemtörődöm?

Furcsa dolog egy régi fényképet nézni.

Nézem a három ismeretlen arcot. Az ismerős arc bal kezével egy idősebb, de még fiatal éveit taposó férfit karol át: teljesen ismeretlen vonások, a kép által kívántnál valamivel talán szélesebb mosoly. Nem rovom fel neki, hiszen akkoriban nem minden nap készültek még fényképek egy családról, érthető, hogy minden arcizmának munkáját beleadja mosolygásba, mégis csak ki kell tartania ennek a mosolynak az örökkévalóságig. Testvérek, féltestvérek ők ketten, ölelkeznek a szüleik mögött állva, ahogy a fiúk szoktak, valamiféle vagány lezserséggel. Úgy látszik, itt épp jóban vannak, bár tudom, hosszú éveik során voltak ők jóban is, rosszban is, beszéltek néha, máskor meg évekig nem, de ez utóbbit talán még a kép készültekor maguk sem tudták. 

A kép alapján hihetném, ha nem tudnám másképp, hogy a világ legjobb testvérei.

Az ismerős fiú az egyébként szintén ismerős jobb kezét az előtte ülő mosolygós, elegáns, szikár öregember vállán pihenteti, pont úgy, ahogy évtizedekkel később néha az enyémen is szokta. Szinte érezni a durva vonású tenyér súlyát a vállon, és itt, a képen, ebben a hanyag kéztartásban van valami megnyugtató, valami meleg és szeretetteli. 

Bár sosem láttam ezt az öregembert, tudom, hogy ő az igazi családfő a képen, az apa. Látni rajta, hogy jó ember – vagy talán csak az évtizedekkel később elmeséltek alapján tudom a fiától, hogy jó ember volt? Nem tudom, én belelátom a mosoly mögé a törődést és az érzékenységet. 

Azt hiszem, kicsit sajnálom, hogy nem ismertem. Nézem, játszom a gondolattal, hogy milyen lehetett vajon, de nem tudom teljesen összerakni, sosem tudtam. Próbálom ráilleszteni a róla hallottak alapján megfestett elképzelésemre a fényképet, és puhán rá is simul, egy arcot kap a korábban elképzelt karakter, aki a fiát tanítja a világ dolgaira: egy mosolygós, elegáns, szikár ember arcát.

Nagyon szerette őt a fia. Talán az egyetlen ember volt hosszú éveken át, akit igazán jól szeretett.

Mellette egy nő ül. Ha nem akadt volna meg a szemem a fiú ismerős vonásain, és nem nála kezdem a kép ízlelgetését, akkor minden bizonnyal a nőt láttam volna meg először a képen, a jobb alsó sarokban. A fekete-fehéren is élénknek tűnő sminkjével, a feltűnő, pompás frizurával, a díszes ruhával egyébként is ezt akarta valószínűleg: vegyék észre. Őt vegyék észre először. Látom, hogy szeretett kitűnni, szeretett ragyogni, és szerette magát. Olyannyira szerette magát, hogy nagy igyekezetében kortalanná sminkelte az arcát, és nekem alaposan utána kellett számolnom, hogy tudjam, a képen vajon hány éves lehet, ugyanis az erős máz alatt egyaránt el tudott volna bújni egy negyvennek látszó hatvanéves, és egy hatvannak látszó negyvenéves is.

Furcsa egy mosolya van, gondoltam: míg a mögötte álló idősebbik fia, a féltestvér teljes arcával mosolyog, az anya nem. Neki csak elegáns mosollyá húzódik a szája, de ez a mosoly nem éri el a szeme sarkait, nem változtatja meg a szeme csillogását: egyszerre úrinős és hideg. 

Vagy talán csak én tudom, hogy egyszerre volt úrinős és hideg?

Nézem a régi fényképet, az ismerős arc mellett a három ismeretlent: az apát, az anyát és a féltestvért. A fénykép egy család megörökítéséül szolgál az örökkévalóságnak, és teszi ezt, megfakulva bár, de ötvenöt éve. Nézem a régi fényképet, és azon gondolkozom, mennyi hazugságot bírnak el a fényképek, mennyi színlelt derű kerül ki a kirakatba csak azért, hogy önmagunkat és másokat is becsapva egységet mutassunk ott, ahol nincs egység. Ötvenöt éve öleli egymást a két fiú – bár nem tökéletes egyetértésben. Ötvenöt éve mosolyog az anya – bár valamiféle hideg önteltséggel. Ötvenöt éve ülnek egymás mellett a szülők – bár a valóságban nem működtek biztonságot nyújtó családként. 

Van ebben, gondoltam, valami mérhetetlenül szomorú.

De ahogy a fiút és az apát nézem, megnyugszom. Ötvenöt éve tartja a fiú a kezét mélységesen szeretett apja vállán. Talán az egyetlen őszinte gesztus a képen ez, az egyetlen olyan mozzanat, amiben a fekete fehérsége ellenére szín van, amiben a két dimenzió ellenére mélység is van, és ami kitarthatott a zárszerkezet kattanása és a vaku felvillanása után is, és tartana ma is, ha élne az apa, és mögötte állhatna a fia.

Látni vélem az igazságot a megfakult fényképen – vagy csak a képzeletem játszik furcsa játékot velem? 

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

if_resolutions-05_897243

Olvass Morzsákat

A Morzsák alatt általam írt történeteket, novellákat és apróságokat találsz, olvass tovább!

Olvasd a többi írásom!
if_lightbulb_62310

Olvass a coachingról

A coaching egyre inkább felkerül a mentális segítő szakmák térképére.

Ha úgy érzed, Neked szól, jelentkezz hozzám bátran coachingra!

Többet a coachingról!
profil

Olvass rólam

Amennyire az interneten lehet, oldalamon bemutatkozom leendő ügyfeleimnek és olvasóimnak szakmám, életutam és motivációm ismertetésén keresztül.

Olvasd el, ki vagyok!

© 2017-2019 Ragyogdtul.hu 

Készítették Dr. Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, ezek bármilyen formában történő felhasználása, másolása a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak megfelelően szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk  csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató