Mese az öt majomról

(4 perces olvasási idő)

Nem kell sokat keresgélni az internet kiapadhatatlan információhalmazában, hogy az ember rábukkanjon az úgynevezett “Öt majom kísérletre”, melyet számtalan szerző feldolgozott már.

A kísérlet szerint tudósok lerögzítettek egy létrát egy öt majmot tartalmazó ketrecbe, a létra tetejére pedig egy csábító banánt helyeztek.

Természetes kíváncsiságuk által vezérelve a majmok nekiiramodtak a létrának. Azonban valahányszor egy majom elindult felfelé a létrán, a kísérlet rendezői vízzel spriccelték le a másik négy majmot.
Hamarosan a majmok a lespricceléstől való félelmükben elkezdték verni azt a társukat, aki a banánért indult volna, így kis idő múlva már egyik majom sem akarta, vagy ha akarta is, nem merte magáénak tudni azt a banánt.
Később kicserélték az egyik majmot egy új, naív majomra, aki természetesen kérte volna a banánokat, de a többiek jól elverték.
Ezt követően kicserélték ugyanígy a második, harmadik, negyedik és ötödik majmot is, hasonló eredménnyel, így a végén a ketrecben öt olyan majom maradt, akiket sosem spricceltek le ugyan vízzel, de bennük volt a tiltás, hogy “a banánért nem megyünk fel”. A banán pedig megrohadt a létrán, egy, az új öt majom számára ismeretlen okból.

A történet, bár kétségkívül tanulságos, valójában sohasem történt meg.

Nem több egy internetes népmesénél, ami némi ihletet merített ugyan G. R. Stephenson 1967-ben publikált kísérletéből (Cultural acquisition of a specific learned response among rhesus monkeys), de mind a környezet, mind a kísérlet célja más volt, mint amit a fenti történet sugall nekünk. Így tehát az “Öt majom kísérlet” nem más, mint egy modernkori Aesopus mese, melynek célja, hogy tanítson valamit az emberi viselkedésről - viszont ez utóbbit kiválóan teszi.

Ha valaki került már be életében újként egy kialakult közegbe, valószínűleg találkozott a fenti mesében visszaköszönő elemek némelyikével. A legtöbb közösségnek megvannak az “azért, mert így szoktuk” típusú magyarázatai egy-egy naív újonc kérdéseire, és sajnos számtalan közösségben szenvednek el nap mint nap az új tagok valamiféle agressziót beavató szertartás gyanánt - ha nem is fizikait, mint a mesében, de verbálisat annál inkább.

Erről szólnak egyes gólyatáborok kegyetlen szertartásai, de a rend- és honvédelem, az egészségügy, vagy akár a privátszféra cégeinek világában is hallunk rendszeresen az újak, a kisebbek, az elesettebbek, a “sorból kilógók” módszeres és szisztematikus egrecíroztatásáról.

Volt idő, hogy én is áldozatául estem hasonló szertartásoknak. Volt, hogy nálam alig néhány évvel idősebbek saját feljebbvalóságukat és az én vélt vagy valós gyengeségemet bizonyítván nap nap után éreztették velem, hogy nem vagyok közéjük való, nem vagyok számukra elfogadható.
Nem kezeltem jól. Végtelenül fájt, frusztrált, bosszantott, bennem is haragot szított. Ellenállásra és játszmázásra késztetett, szorongásomban pedig nem az az oldalam fejlődött, amit szerettem volna. Megtanultam védekezni, megtanultam visszaszólni, felvenni a kesztyűt, de valójában mindez megsebzett.
Nem tudtam megoldani annak idején azt a nyomasztó helyzetet, amibe belekeveredtem, de megoldotta az élet helyettem: más közegbe kerültem, hátam mögött hagyva a majmok ketrecét. Megtapasztalhattam, milyen az, amikor támogatást kapok bántás helyett, kérdéseimre válaszokat kapok gúny és cinizmus helyett.

A sebek, amiket korábban szereztem, begyógyultak ugyan, de a helyükön maradt heg mementóként áll a mai napig lelkemben.
Mementóként, hogy milyen ne legyek soha. Hogy hogyan ne viselkedjek soha a nálam tapasztalatlanabbakkal, a nálam gyengébbekkel, vagy a nálam elesettebbekkel.
Azóta fordult már elő az évek során velem is, hogy türelmetlen voltam valakivel, aki az adott közegben új. Hogy nem tudtam kellően nyitott és támogató lenni, hogy nem voltam türelmes. Én is, mint a mese majmai, néha zsigerből leszedném a létráról azt, aki a banánért indul lelkesen.
A hegek a lelkemen azonban visszarántanak.
Az én ketrecharcom fő tanulsága nem az, hogy a banánért menni tilos, hanem az, hogy ha bántottak is, én ne bántsam az utánam következőket.

Épp ezért sosem tartom jogosnak azt, amikor egy újonc küzdelmeit látván az a reakció, hogy “ezen mindenkinek keresztül kell mennie, mert én is keresztül mentem rajta”. A “nekem is rossz volt” attitűd egy hamis barát, és legfeljebb csalfa felmentést ad.

Emberi környezetünk hangulata ugyanis leginkább rajtunk múlik, mi alakítjuk.

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

78725814_471988990189396_2659472294035849216_o
kagyló

Könyvajánló

2019 decemberében megjelent A Camino maga az Élet című regényem, melyről az alábbi linkre kattintva olvashat többet.

A könyvről

Dr. Máté-Horváth Nóra

orvos, pszichoterapeuta-jelölt, coach

© 2017-2021 Ragyogdtul.hu 

Készítették Dr. Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, ezek bármilyen formában történő felhasználása, másolása a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak megfelelően szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk  csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató