Sikertelen vadászat, avagy anya szeret

Reggel kimentem az erdőbe vadászni.

Hideg volt. Éjszaka biztos fagyott is, árnyékban még deres volt az avar, de a lombokon át beszűrődő gyenge napfény már felmelegítette az ösvényt, amerre az utam vitt. A lábaim alatt a felpuhult, nedves falevelek és nyirkos fűcsomók hideg párnájául szolgáltak lépteimnek.

Az orromat és az ösztöneimet követve haladtam kanyargós utamon. Minden neszre figyeltem volna, de az erdő áthatolhatatlan, mozdulatlan csendjében csak a saját lépteim zaját hallottam.

Egy hűvös fuvallat indult valahonnan a dombtetőről, és ahogy elért hozzám, különös szagokat hozott. Elindultam arra, ahonnan jött.

Egy tisztáson találtam meg az elhullott zsákmányt. Friss volt még, de valami ismeretlen erdőlakó már megkóstolta előttem.

– Nem én vagyok az első, és nem én ejtettem el – gondoltam – de talán haza tudom vinni. Anya biztos örülni fog.

Körbenéztem. Egyedül voltam. Óvatosan felvettem, és elindultam hazafelé. Kifejezetten nehéz volt az út hazáig. Hamarosan erőmet vette az éhség, a hideg és a teher, amit cipeltem. Többször elejtettem, néha meg is kellett állnom pihenni. Egyre csak anya járt a fejemben, hogy hogy fog örülni a zsákmánynak, hogy majd megdicsér, hogy majd bent, a meleg házban együtt megesszük.

Ahogy esteledett, én fáradtam. Olyan volt, mintha nem is fogyna az út a lábaim alatt. Zsákmányom nehéz súlya egyre inkább teher volt. Megborzongtam a hidegben. Anyára gondoltam és a meleg szobára, de elérhetetlenül messzinek tűntek.

Alkonyatkor kezdett felélénkülni az erdő. Apró léptek zaját hallottam a szürke félhomályban, motoszkálást a bokrokban, szárnyak suhogását, távoli csaholást.

Azt hiszem, talán itt döntöttem el, hogy nem bírom tovább. Letettem a zsákmányom. Elrejtettem az avar alá, hogy illetéktelenek ne találják meg. A helyet, ahová tettem, megjelöltem, és mélyen az emlékezetembe véstem. Visszatérek holnap. Már nem lakom messze. Semmire sem vágytam jobban, mint a meleg szobára, a jó illatú vacsorámra, anya simogatására és egy mély álomra.

 

Mikor ráfordultam a földútra, ami hazavisz, újult erővel szaporáztam meg lépteimet.

– Mindjárt! – gondoltam, és futni kezdtem.

Ott állt a kis faház, a vígan füstölgő kéményével és az ablakokon átszűrődő meleg fényeivel. Hazaértem!

Szinte repültem fel a lépcsőn az ajtóig.

– Anya, anya engedj be, megjöttem, én vagyok! – mondtam izgatottan.

Széklábak csikorogtak. Léptek tompa hangja, az utolsó parkettacsík nyikorgása – mindig nyikorog. Egy kulcscsomó zörgése, a zár kattanása, és…

– Anya! Megjöttem! Megjöttem! – és a nyakába ugrottam, boldogságtól megkönnyebbülten.

– Hát megjöttél? Merre csavarogtál egész nap? – mondta kedves hangján, miközben a hátamat simogatta – Már kezdtem…. na de… atya ég, mi ez rajtad?!

– Tessék? – néztem vissza rá kérdően.

– Mi ez rajtad? Ez vér?! Megsérültél? – rémülten simította végig a nyakam vékony, finom ujjaival.

– Jaaaa! – mondtam, félig nevetve – Dehogy, anya, ez a zsákmányom nyoma! Mert képzeld, ott volt a zsákmány azona  tisztáson, és…

– De ez nem is a te véred! De akkor… mit csináltál?

Ez utóbbit azon a számonkérő hangon kérdezte. Ez a hang az egyetlen, amit nem szeretek anyában. Kicsit fenyegető. Utána mindig valami rossz következik. Pofon üt, vagy, ami még rosszabb: megszid, és azt mondja, nem szeret.

Mindig félek, ha azt mondja, nem szeret.

Bűntudattal néztem vissza rá. Való igaz, anya nem szereti, ha vadászom. Gusztustalannak tartja, pedig szerintem nincs benne semmi gusztustalan, így működik a világ, ez a természetes. De anya valamiért irtózik a vadászattól, és főleg a vadászat nyomaitól.

– Au, anya, ne, ne már! – vinnyogtam, miközben a fülemet húzva mérgesen vonszolt a fürdőszoba felé – Jaj, ne már, anya, tudod, hogy utálom a kádat! Utálok fürödni, vizes leszek, és a szappan is büdös!

– Nekem ne vinnyogj itt, te anyaszomorító! Hát hogy nézel ki?! – megint az a hang – Gyerünk, be a kádba!

Bánatosan néztem fel anyára. Egyik keze a csípőjén volt, másik kezével mereven a kádra mutatott. Szemöldökeit egy egybefüggő egyenes vonallá vonta össze, haragos szeméből azon sem csodálkoztam volna, ha szikrák pattogtak volna.

Nem volt mit tenni, bemásztam a kádba.

Szitkozódott, miközben csutakolt azzal a végtelenül büdös szappannal, amit ott tart a kád szélén abban a furcsa szappantartóban. Nagyon mérges volt. Végig azon a hangon beszélt hozzám, én pedig szomorúan sütöttem le a fejem.

– Pedig olyan jó kis zsákmány volt, anya! Ha megengednéd… ha megengednéd, holnap elhoznám, tudom, hova rejtettem: oda, az öreg fa tövébe, a korhadt taplós rönk mellé!

– Így ni! – mondta anya, elégedetten törölgetve a fejem tetejéről csurgó vízcseppeket. – Tiszta vagy. És most nyomás aludni! Holnaptól nem engedlek ki ennyi időre! Holnaptól együtt sétálunk!

És ujjával az ajtó mellett lógó póráz felé mutatott.

Visszanéztem rá.

– Ha te mondod, anya… én elfogadom. Sétálok én engedelmesen melletted is. Csak szeress!

– Nyomás aludni! – mondta, de a hangjában már volt egy egészen halovány árnyalatnyi kedvesség.

Egyetértésem jeléül kicsit meglengettem a farkam. Csóválni nem mertem, féltem, az túlzás lenne, de muszáj volt valahogy tudtára adnom, hogy részemről rendben.

Megsimogatta a fejem. Nem szólt semmit, csak megsimogatta.

– Anya szeret! És holnaptól együtt sétálunk! – gondoltam, mikor fekhelyemre kuporodva a lábaimra hajtottam a fejem – Csak az a kár, hogy nem láthatja a finom zsákmányt, amit szereztem neki.

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategória

if_resolutions-05_897243

Olvass Morzsákat

A Morzsák alatt általam írt történeteket, novellákat és apróságokat találsz, olvass tovább!

Olvasd a többi írásom!
if_lightbulb_62310

Olvass a coachingról

A coaching egyre inkább felkerül a mentális segítő szakmák térképére.

Ha úgy érzed, Neked szól, jelentkezz hozzám bátran coachingra!

Többet a coachingról!
profil1.3

Olvass rólam

Amennyire az interneten lehet, oldalamon bemutatkozom leendő ügyfeleimnek és olvasóimnak szakmám, életutam és motivációm ismertetésén keresztül.

Olvasd el, ki vagyok!

© 2017-2018 Ragyogdtul.hu 

Készítették: Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, felhasználásuk csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató