Rózsák és rókák

(3 perces olvasási idő)

Idéztél nekem A kis hercegből, talán nem is sejtve, mennyire szeretem. Talán nem is tudtad, hogy réges rég ott van az íróasztalomon a könyv, egy huszonnégy évvel ezelőtti kiadásban, rajta huszonnégy év lenyomatával. Talán nem tudtad, hogy sokszor forgatom, hol örömömben, hol bánatomban, néha csak fel-fellapozva, máskor egy óra alatt végigolvasva. Talán nem is tudtad, hogy lapjait néha a meghatottságom könnyei áztatták, máskor meg annak a prózai egyszerűsége, hogy beejtettem egy nagy kádnyi habfürdős vízbe, vagy leittam teával.

Szeretem ezt a könyvet. Szeretem a történetet. Mindahányszor, hogy a kezembe veszem, új üzenetet ad. Néha olyan, mintha Exupéry követné életem kanyargós ösvényét, hogy rövidke regényén keresztül rendre új tanítással szolgáljon.

 

A rózsákról szólt az idézeted.

 

Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

 

Tudom, miért mutattad. Tudom, hogy a kis herceg gondoskodó szeretettel szerette a rózsát.

De azt mondtam, én nem szeretem a rózsát, én a rókát szeretem. A rózsa udok volt, és kihasználta, hogy van, aki nagyon szereti.

Azt mondtad, nem az számít, hogy undok volt. Azt mondtad, hogy ebben a történetben nem az számít, hogy kit kell szeretni, hanem, hogy hogyan. Azt mondtad, van, hogy azáltal szeretünk meg valakit, hogy törődünk vele, nem pedig azért törődünk vele, mert szeretjük. Azt mondtad, néha olyanná szeretünk valakit, amilyenek mi magunk vagyunk.

Talán igazad van.

De én nem szeretem a rózsákat. Nem szeretem a manipulatív kényeskedésüket. Nem szeretem, ahogy kihasználják azt, hogy valaki szeretetet akar adni a bolygóján növekvő egyetlen virágnak. Abban sem vagyok biztos, hogy a rózsa egyáltalán érzett szeretetet az őt olyan gondosan óvó kis herceg iránt.

Szerintem a kis herceg rózsája üres volt valójában. Megannyi embertársunkban vélem ugyanezt az ürességet felfedezni. Elvárásokat, birtoklás iránti vágyat, önzést. Mikor dacos kamaszként megismertem a történetet, nem is bántam, hogy Exupéry nem rajzolt bőrszíjat a bárány szájkosarára... hagyjuk csak meg az olvasói fantáziának, hogy végül megette-e a bolyhos kis bárányka a narcisztikus rózsát!

 

Azt mondtam neked, hogy én a rókát szeretem.

Hiszen a róka az, aki igazán tudta, mit is jelent az, szívvel szeretni valakit. Hogy a szeretetben benne van a megszelidítés, az öröm, a búcsú és az elengedés is. A róka az, aki vágyta az összetartozást, és bár siratta, nem félte az elválást. A róka nem akarta birtokolni barátját.

 

Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.

- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

- Igaz, igaz - mondta a róka.

- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.

- Igaz, igaz - mondta a róka.

- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt.

 

Azt hiszem, a róka tudta egyedül, miről is szól a szeretet.

De azóta már tudom, hogy az ember tanul abból, ha történetesen egy időre épp egy rózsának adja teljes szeretetét. Talán mindenkinek kell egyszer az életben egy rózsát szeretnie ahhoz, hogy értékelje és megértse a rókákat.*

 

 

(* ...és talán, de csak zárójel mögé bújva merem ezt írni: megértse a rókákon keresztül a rózsákat is.)

 

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

78725814_471988990189396_2659472294035849216_o
kagyló

Könyvajánló

2019 decemberében megjelent A Camino maga az Élet című regényem, melyről az alábbi linkre kattintva olvashat többet.

A könyvről

Dr. Máté-Horváth Nóra

orvos és pszichoterapeuta-jelölt

© 2017-2024 Ragyogdtul.hu 

Készítették Dr. Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, ezek bármilyen formában történő felhasználása, másolása a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak megfelelően szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk  csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató