Minden út az első lépéssel kezdődik, szokták mondani. Közhelyesnek hat, de nézzétek el nekem, nincs könnyű dolga annak, aki a Caminoról szeretne írni, és mégis egyedi nézőpontot keres.
De talán inkább onnan érdemes ezt az elcsépelt, ám igaz mondást megközelíteni, hogy pontosan mit is értünk első lépés alatt.
Amikor kilépünk az ajtón?
Amikor megtervezzük az utat, jegyekkel, szállásokkal, útikönyvekkel?
Vagy már ott elkezdődik az út, amikor először komolyan megfogalmazódik bennünk, hogy menni szeretnénk?
Ha ez utóbbi, akkor az én Caminom már hónapokkal azelőtt kezdődött, hogy valóban átléptem volna a küszöbömet, és elindultam volna az észak-spanyol hegyek közé. Egy téli délutánján érkezett meg a Camino meghívója egy kósza gondolat formájában, és bár két hét múlva már tényként emlegettem, hogy megyek, ezt a lépést szinte hónapokig nem követte semmilyen további tervezési fázis. Korábbi gyakorlatommal ellentétben ugyanis nem olvastam utána, hogy mikor, merre érdemes menni, hol szálljak meg, mit vigyek, mire számítsak. Nem terveztem, nem edzettem többet, nem keresgéltem repjegyeket. Nagyon kevés élménybeszámolót olvastam, és amit elkezdtem, azt sem fejeztem be. Térképet nem néztem, igazából azt sem tudtam, hogyan jutok majd el a kiindulási pontra - sőt, azt sem tudtam egy jó ideig, hol van a kiindulási pont.
A második lépés tehát nem tervezgetés volt, hanem nyelvtanulás. Úgy éreztem, minden tervnél többet jelent, ha beszélek annyira spanyolul, hogy tudjak segítséget kérni szükség esetén. Úgy gondoltam, talán életemben először, hogy ha már egy ilyen hosszú útra megyek, egy ilyen sokismeretlenes egyenlet előtt állok, akkor talán minden tervnél többet ér az improvizáció. Az improvizációhoz pedig nekem komoly segítség a közös nyelv.
Én, az amúgy mindent túltervező tehát a rögtönzés mellett döntve, amennyire 4 hónap alatt lehetett, megtanultam spanyolul.
A harmadik lépés volt az egyetlen, ami korábbi önmagamra emlékeztetett: listát írtam arról, hogy mit vigyek magammal.
Így nézett ki:
| Eszköz | Darabszám |
| póló (technikai) | 2 |
| rövidnadrág | 1 |
| hosszúnadrág (lecippzározható) | 1 |
| síaláöltöző (pulóver helyett) | 1 |
| futós kisnadrág (főleg pizsamának) | 1 |
| pamut kispóló (pizsamának) | 1 |
| melltartó | 2 |
| bugyi | 5 |
| túrazokni | 2 |
| törölköző | 1+2 |
| fürdőruha | 1 |
| esőponcsó | 1 |
| futós széldzseki | 1 |
| kalap | 1 |
| szandál | 1 |
| papucs | 1 |
| túracipő | 1 |
| hálózsák | 1 |
| strandkendő | 1 |
| nesszeszer | 1 |
| gyógyszeres csomag | 1 |
| ragtapaszok | 2 |
| fejlámpa | 1 |
| napelemes töltő | 1 |
| 4 osztatú usb töltő | 1 |
| műanyag evőeszköz szett | 1 |
| összehajtható pohár | 1 |
| útikönyv | 1 |
| tű (orvosi, vízhólyagra) | 1 |
| tű + cérna (varrásra) | 1 |
| zacskók | sok |
| övtáska | 1 |
Azért szerettem ezt a listát, és azért szeretem visszanézni is, mert döbbenetesen minimalista ahhoz képest, hogy akár 35 napnyi kalandhoz szükséges felszerelést próbáltam összeírni.
Mennyi minden kell itthon, a mindennapi életünkben 35 napnyi élethez? Ruhák, cipők, kiegészítők, szépségápolási szerek, luxuscikkek sokasága, számítógép, okostelefon, internet, könyvek, lakás, ágy, autó és kényelem teljesen összefonódtak a szükségesnek gondolt minimummal, vagy inkább a minimumnak gondolt szükséggel. .
Ehhez képest elmész egy hosszú útra, ahol a mindennapi luxusod töredéke sincs veled, és mégis megtanulsz abból a legfeljebb 10 kilónyi útravalóból élni, ami a hátizsákodban kísér téged.
Hogy végül elég lett-e mindez? Igen. Sőt, talán sok is: a műanyag evőeszközöket, a kalapot és azt a rengeteg zacskót, amit vittem, nem használtam, mi több, a napelemes töltő is felesleges súlynak bizonyult - pedig hogy örültem, hogy vettem egyet!
Én, a kényelem embere, ugyanabban a kék rövidnadrágban és rózsaszín technikai pólóban túráztam végig a napjaimat. Ehhez, ha kellett, kézzel mostam ki az izzadságtól átnedvesedett holmijaim délutánonként, és szárítottam alapos kicsavarás és kirázás után a napon - feltéve, hogy volt napsütés. Ha kellett, kissé nyirkosan vettem magamra a hajnali félhomályban a menetfelszerelésem. Ha kellett, minden létező réteget magamra húztam, hogy ne fázzak.
Minden egyes nap hajnalán, amikor az előző esti mosástól még kissé nyirkos ruháimat magamra vettem, ugyanazt a tanulságot fogalmaztam meg magamnak: a luxus, amiben itthon élek, amiben oly sokan élünk, nem alapfeltétele a boldogságomnak. Valahányszor nekiindultam az utamnak reggelenként a nyirkos, elnyűtt ruháimban, hátamon a frissen összecsomagolt hátizsákommal, boldog és izgatott voltam a nap rám váró kalandjaitól.
Azt hiszem, a Caminon ismertem fel azt, hogy engem a szabadság jobban boldogít, mint az itthoni kényelmes életem mindennapi luxuscikkeiből álló színpada. Boldogabb voltam ugyanabban a pólóban és nadrágban minden nap, mint itthon a legcsinosabb ruháim tetszőleges kombinálgatása során valaha.
Hasonló Morzsák:
