- Jó napot kívánok - mondta a parkolóőr, nehéz léptekkel odakacsázva az autóhoz. Méretes hasán egy műszálas fehér pulóver feszült, amin még árulkodó jelként ott kapaszkodtak a septiben megevett kifli utolsó morzsái. Bal kezének kérges fonákjával igyekezett lesöpörni a habzsolás apró nyomait, miközben jobb kezével kopott vászon nadrágjának zsebéből előhúzott egy kék-fehér, csíkos nyugtatömböt.
- Jó napot kívánok - mondták, lehúzva az autó ablakát.
- Meddig maradnak?
Értetlen csend.
- Mi az, hogy meddig maradunk?
- Hát hány órát lesznek itt? - kérdezte a parkolóőr, szavainak erősebb hangsúlyt adva némi indokolatlan tagolással.
- Ezt előre tudnunk kéne? Egy kirándulóhelyen? - kérdeztek vissza olyan hangon, ami akár egy halvány fuvallat is lehetett volna egy vita vihara előtt.
Igenlő hümmögés jött a műszálas pulcsi által eltakart prominens has tulajdonosából.
Kis szünet. Mindannyian várták a dörgést a villámlás után. A parkolóőr végigsimította a tavaszi melegben gyöngyöző halántékát, hátra túrva kevés, őszülő haját. Megigazította korábban homlokára tolt olvasószemüvegét, és szétrágott végű tollával megvakarta az állát.
- Nálunk itt ez a szokás... - mondta megrántva a vállát, és apró szemeiben egy leheletnyi bocsánatkérés volt - de van napijegy is - tette hozzá.
- Fura egy szokás... - mondták kicsit még sértődötten, de a harag vihara már elszállt, és kezdte a helyét átvenni a megértés.
- Hát igen… tudják, mert régen az volt, hogy jöttek, én felírtam a rendszámukat, aztán később észrevétlenül kihajtottak anélkül, hogy fizettek volna - sóhajtott - Nem én találtam ezt ki, - tette hozzá - de az emberek csalnak.
- Hát jó. Két órát fizetnénk akkor.
- Két órát? - parányi szemeiben felcsillant a lelkesedés - Írom is a jegyet! Aszondja, hogy… most van… tíz óra huszonnyolc perc, akkor tizenkettő óra huszonnyolc percig érvényes a jegyük. Jó így?
- Jó - sóhajtották, beletörődve a furcsa szokásba.
- Négyszáz forint lesz.
Fém csörrent fémen, egy papír kitépődött a társai közül, majd egy köszönés után felhúzódott az ablak, a parkolóőr pedig visszakacsázott másfélszer másfélszeres bódéjába a kiflije és a zacskós teje mellé. Hasán megtámasztotta a műanyag tányért, homlokáról visszacsúsztatta szemüvegét nyirkos orrára, és olvasta tovább a bulvár napilapot.
Pontosan két órával később, távozóban még vetettek egy pillantást az őrbódé felé. A parkolóőr változatlan pozícióban kémlelte az újságot, mit sem törődve a parkolóból távozókkal, vagy épp az időkerettel.
Őt csak az érkezők érdekelték már.
Hasonló Morzsák:
