Deprecated: Function create_function() is deprecated in /home/ragyogdt/public_html/wp-content/plugins/f2-tag-cloud-widget/f2-tagcloud.php on line 357
Ötvenezer • Ragyogd túl a mindennapokat!

Ötvenezer

(6 perces olvasási idő)

Ötvenezer forintot kapott a bizományistól a gyűrűért, ami valaha apai nagyanyja göcsörtös ujjának volt állandó kelléke. Bár szeretetet nem érzett a kis öregasszony iránt életében – ahhoz túl sok testi és szóbeli fenyítést kapott tőle -, holtában tisztelte azért, mint amennyire a halottakat tisztelni szokás. Ám amikor a télen elromlott otthon a kazán, és már az egyetlen hősugárzóját is hazahozta a munkahelyéül szolgáló szeles őrbódéból, hogy az asszony és a tavaly meghalt apóstól örökölt öreg tacskó ne fázzon éjszakánként, úgy döntött, eladja a régi gyűrűt, hogy legyen pénze megszereltetni az otthoni ócska fűtőrendszert.

Fene egy tél volt, hideg nappalokkal és még hidegebb éjszakákkal, és bárki bármit mond, néha egyszerűen már nem lehet annyi ruhát felvenni, hogy melegen tartson a hidegben. Fázott olykor otthon is, és fázott éjszaka, a munkájában is, hiszen az öreg villanyradiátor, ami mellett az éjszakai műszakjait töltötte, most otthon kattogott az asszony és a tacskó mellett, és ontotta magából azt a kevéske meleget éjjelente.

Éjjeliőrként dolgozott. Nem egy jó munka, azt be kellett ismernie, de másra nem számíthatott azután, hogy ittas vezetésért és halált okozó közúti veszélyeztetésért megjárta már a börtönt is. Az alkohollal vegyes kapcsolata volt. Amikor bevonult, hogy büntetését leülje, megfogadta, hogy sosem iszik többet. Minden nap eszébe jutott az a fiatal, akit annak idején elütött. Minden áldott nap. Kedve sem volt így inni, elég volt neki a fiú arcát látni az éj legsötétebb óráiban. Így ment ez még jóval azután is, hogy szabadult, hogy hazament az asszonyhoz, hogy eltemették az apóst, befogadták a tacskót, és hogy munkába állt azért a kevéske fizetésért az építkezésen, egy elhagyott kis fémbódéban.

Az elütött fiú arca azonban az elmúlt években nemhogy nem halványult, hanem egyre erősödött. Egyszer eszébe jutott, hogy ha nem hal meg az ő fiuk még tízévesen, akkor épp most lenne annyi idős, mint amennyi az elütött fiatal volt. Ettől a naptól kezdve egyre kevésbé tudott a halott fiúk képétől szabadulni. Valahogy összemosódtak a fejében: az elgázolt ifjú az út szélén és a saját kisfia a kórházi ágyon, és lassan már pihenni sem tudott tőlük, mert az éjszakai álom elhozta neki mindkettő szomorú arcát, összemosva azokat. Talán ezért is ment éjjeliőrnek: ha már úgysem tud éjjel aludni, akár dolgozhatna is.

Ekkortájt lehetett, hogy újra az alkoholhoz nyúlt, és hálával tapasztalta, hogy a maga tompa simogatásával a szesztől a fiúk képe is halványodott, és a sajgó szíve is megnyugodott. Azt tapasztalta, az alkohol segít: segít felejteni, és furcsa módon segít koncentrálni is, már amennyi koncentrációt az építkezés őrzése igényelt. Az asszonynak nem mondta otthon, hogy alkalmanként újra iszik, mint ahogy nem mesélt a halott fiúk képéről sem, egyszerűen csak csinálta a dolgát, dolgozott, és hálás volt, hogy ennyi mindent kibírtak már együtt. 

A tél hidege és a villanyradiátor hiánya azonban nagyon megnehezítette az éjszakáit. Tudta, az alkohol a mínuszokban mutatja meg igazi hűségét, így hát talán egy kicsivel gyakrabban és kicsivel többet nyúlt az olcsó párlat után. Amikor egyik éjszaka valamivel többet ivott a kelleténél, a felvirradó reggelen hangos zörgésre ébredt, ahogy az érkező munkások bedörömböltek az ócska bódé ablakán. 

– Nézd már, micsoda őr! – röhögött az egyik, nem burkolt rosszindulattal az érces hangjában.

– Ilyen kora reggel piálni! – kiáltott a másik. – Már azt hittem, halott. 

Nevettek, ahogy elhaladtak a bódé mellett, őt meg mélységesen marta a megaláztatás szégyene. Ekkor határozta el, hogy este, miután otthon kipihente magát, és mielőtt jön a következő éjszakai műszakjára, elviszi a bizományiba a gyűrűt.

Kicsit nyugtalanította, hogy ötvenezer forinttal a zsebében jön dolgozni, ennyi pénz csak a fizetésnapon szokott nála lenni, és akkor is siet haza, hogy eltehesse arra a kis időre a bankókat, amíg el nem költi őket. Felgöngyölte egy helyes, vastag kis guribába az öt darab tízezrest, és egy ócska befőttesgumit hurkolt köréjük, majd az ócska kabátjának belső zsebébe tette, épp a szíve fölé, a személyi igazolványa mellé.

Örült ennek a kis pénznek. Épp elég lesz, hogy a gyújtófejet kicserélhesse a kazánban. Azon gondolkozott – milyen ironikus is volt ez! -, hogy talán ez a néhai nagyanyja egyetlen jócselekedete felé. Ha jókedvűen nem is, de némi derűvel foglalta el helyét aznap éjjel a hideg bódéban, és ez a derű nemcsak a szívét, de a lelkét is megerősítette: elhatározta, hogy aznap nem iszik.

Sosem tudta meg, mikor történt. Arra, hogy éjfélt ütött az óra, még emlékezett, de mire eljött a hajnali egy, már halott volt. Semmi előjele nem volt: nem fájt semmije, nem volt rosszul, egyedül csak a hideg, az átkozott hideg zavarta, de ha az ötvenezer forintra, a kazánra vagy az asszonyra és az öreg kutyára gondolt, mintha kevésbé fázott volna. Valamikor éjfél és hajnali egy között azonban egy utolsó szívdobbanással elbúcsúzott az élettől, és elindult, hogy találkozzon halott kisfiával és az elgázolt ifjúval.

– Ezt nézzed, ez megint alszik! – mondta az egyik munkás a másiknak pirkadatkor. – Helló, helló! – zörgetett. Ő meg sem mozdult. – Hahó! 

– Te, szerinted él még? – kérdezte a másik félig nevetve, félig talán kételkedve.

– Há’ gondolom. Biztos megint piált.

Ő azonban nem piált, de ezt már nem tudta elmondani nekik.

Reggel hét volt, mikor kihívták a hatóságokat. Előbb a mentők jöttek, de mikor megvizsgálták kihűlt testét, rendőrt hívtak. Hét óra húsz perckor négyen voltak tehát az ócska őrbódéban, már amennyire még ő számított. A mentőtiszt hivatalosan tájékoztatta a halál beálltának tényéről a rendőrt, az ápoló jegyzetelt, a rendőr meg hümmögött. 

– És azt tudjuk, hogy hívták? – kérdezte közbevetve. Nem szerette a halottakat.

– Nem motoztuk meg, érintetlenül akartuk hagyni, amíg jöttök. 

– Jobb is – mondta a rendőr, majd fölé hajolt – vagy, ahogy amaz gondolta, a test fölé hajolt -, és gyakorlott kézmozdulatokkal átkutatta a kabátzsebeit.

– Úgy hívták, Szoboszlai János – dünnyögte végül. – És… – ujjaival tétován forgatta az összegöngyölt pénztekercset – nem volt nála semmi értéktárgy. 

A mentősök egy pillanatig értetlenkedve nézték, majd megértették. 

– Osszuk el? – kérdezte tétován az ápoló.

– A semmit nem lehet elosztani – mondta a rendőr, miközben leszámolta a tízeseket. – Húszat leveszek én, mert én találtam, a harmincat meg elosztjátok ti. Jó?

Nagy volt a csábítás. Néha azonban nem görbül el az emberi lélek, nem feledteti a rossz a tisztességet, és nem nyer a gyengeség az erkölcs felett. Ahogy összetalálkozott a két mentős tekintete, szavak nélkül született meg a döntés közöttük.

– Mi most rávezetjük a mentős jegyzőkönyvre, hogy találtunk nála ötvenezer forint készpénzt – mondta végül kissé rekedten a mentőtiszt. 

A rendőr úgy nézett, mintha felpofozták volna. Csend ült hármójuk közé, és ebben a csendben minden dermedt arc mögött gondolatok és érzések cikáztak, amelyből mit sem sejtettek a többiek. A halott pedig hallgatott, mintha csendben figyelné az élőket, és az élőkben egymással civakodó érzelmeket.

Az elhunytnál megtaláltuk személyazonosító okmányait, valamint ötvenezer forint készpénzt – mondta végül a rendőr, felvezetve az elhangzott szavakat a saját jegyzőkönyvébe is, majd köszönés nélkül lépett ki a hideg őrbódéból.

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

78725814_471988990189396_2659472294035849216_o
kagyló

Nézd meg a könyvem!

2019 decemberében megjelent A Camino maga az Élet című regényem, melyről az alábbi linkre kattintva olvashatsz többet.

Olvass a könyvről!

© 2017-2020 Ragyogdtul.hu 

Készítették Dr. Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, ezek bármilyen formában történő felhasználása, másolása a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak megfelelően szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk  csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató