Azt mondtad, az élet egy keretes szerkezet.
Mert amikor belépünk ebbe a különös szerkezetbe, az igényeink nagyon hasonlóak ahhoz, mint amikor már kifele tartunk belőle.
Mindkét esetben segítségre szorulunk: hogy ellássanak, megetessenek és megitassanak, hogy a tisztaságunkról gondoskodjanak - mert ezek az utunk elején és végén általában önállóan nem mennek. Hogy fekhelyünk és nyugalmunk legyen, mert a lábaink nem bírnak el minket. Hogy gondosan fel legyünk öltöztetve, ne fázzunk, és ne legyen elviselhetetlen melegünk, mert mi magunk nem tudunk ezért tenni.
És ezek még csak az egyszerűbb igényeink.
Valójában társaságra is szükségünk van. Hogy valaki a jelenlétével biztonságot adjon, amikor nem teljesen értjük, mi zajlik körülöttünk. Hogy vigasztaljon, amikor félünk. Hogy ne hagyjon egyedül minket félelmünkben, fájdalmunkban, tehetetlenségünkben, és ne hagyjon egyedül minket örömünkben sem, hanem tartson ki mellettünk, és kísérjen el minket a következő állomásig.
Igen, ahogy mondtad: az élet, ha olyan szerencsénk van, hogy bejárhatjuk a teljes ívét, egy keretes szerkezet. Az állomások mások, a konstrukció azonban, valamiféle hihetetlen precizitással - és talán egy csipetnyi iróniával -, adott.
Ennek a mesteri precizitással megtervezett konstrukciónak talán a legszebb és legértékesebb eleme, hogy szükségünk van egymásra, akár az élet elején, akár a végén járunk. Szükségünk van minőségi időre. Törődésre. Sőt, megkockáztatom: szeretetre, hiszen minőségi idő és törődés csak szeretetből adható igazán. Akárhogy is: egyedül nem megy, se az elején, se a végén, de talán a kettő között sem.
Azt mondtad, az élet egy keretes szerkezet.
Igazad volt.
Hasonló Morzsák:
