Levél egy halott barátnak

(3 perces olvasási idő)

Drága Barátom!

 

Nem is tudom, hol kezdjem.

Talán ott, hogy kérlek, ne haragudj, hogy nem válaszoltam a leveledre. Pedig olyan kedvesen írtál! Azt írtad, rég hallottál felőlem. Azt kérdezted, baj van-e. Azt mondtad, érdekel, mi újság velem.

Nem volt túl jó időszakom, amikor a leveled érkezett. Akkor épp tele voltam kétellyel és egy csomó olyan gondolattal, amit még magam előtt is szégyelltem, nemhogy mások előtt. Kicsit talán irigyeltelek is: velem ellentétben te annyira… éltél. Sínen volt körülötted minden.

Azt hiszem, néha nem értékelem eléggé mások őszinte törődését.
Furfangos kanyarokat vet az sors, tudod. Sosem hittem volna, hogy az az élet, ami sugárzik belőled, amit én még irigyeltem is, hamarosan kifolyik belőled, mint ahogy a markunkba zárt víz folyik ki az ujjaink közül. Sosem hittem volna, hogy nem lesz alkalmam bocsánatot kérni a válasz halogatásáért. Sosem hittem volna, hogy már nem beszélünk többet, nem nevetünk együtt a furcsábbnál furcsább történeteken, nem élcelődünk másokon és főleg: saját magunkon. Sosem hittem volna, hogy nem meséled el a további terveidet. Sosem hittem volna, hogy elfogynak a terveid. Sosem hittem volna, hogy egy sötét, hideg decemberi estén a te halálhíred jön velem szembe.

Miért nem szóltál?

Némán néztem a fekete-fehér fényképet rólad az értesítésen, ami a halálodról szólt. Nem értettem. Nem tudtam befogadni. Olyan életerősen mosolyogsz azon a képen bele a láthatatlan kamerába, mit sem sejtve arról, hogy ezzel a portréval tudatják majd közeli és távoli barátaiddal a halálod hírét. Hogy történhetett?

Mondd, tényleg ennyi az élet? Épp, mikor azt gondolod, mindened megvan, kiderül, hogy valójában nincs semmid? Bár azt hisszük, éveink, évtizedeink vannak még, lehet, hogy azok valójában csak napok?

Mondd, milyen érzés megtudni, hogy látszik az út vége? Lehet rá készülni? Lehet békét lelni?

Mondd, milyen érzés meghalni?

Mondd, hogyan kell ezt az utolsó kört méltósággal lefutni?

Persze tudom, hogy nem voltál egyedül. Rengetegen szerettek, a karizmád és az életigenlésed sokunkat túlragyogott. Tudom, hogy voltak, akik a legutolsókig elkísértek az utadon. Tudom, hogy ha mondtad is volna, hogy hamarosan az utad végére érsz, nem engem kértél volna az ágyad mellé.

És mégis úgy érzem, elszalasztottalak, végleg lekéstelek. És bár bánt, tudom, hogy ez utóbbival tanítottál nekem valamit. Egy utolsó lecke tőled, holtodban, az életről: hogy van az a halogatás, ami visszafordíthatatlan. Van az a lehetőség, ami sosem tér vissza.  Van az a levél, amit már sosem írhatsz meg.

Köszönöm, hogy ezt is, mint annyi minden mást, megmutattad nekem. Nem tudom, az én utam mikor ér véget, de ígérem, minden halogatásban emlékezni fogok rád. Ígérem, nem pazarlom az időt úgy, mintha végtelen lenne.
Addig pedig élek, és egy kicsit bennem élsz te is, mint ahogy mindenkiben, aki ismert és szeretett.

Nyugodj békében, drága Barátom.

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

if_resolutions-05_897243

Olvass Morzsákat

A Morzsák alatt általam írt történeteket, novellákat és apróságokat találsz, olvass tovább!

Olvasd a többi írásom!
if_lightbulb_62310

Olvass a coachingról

A coaching egyre inkább felkerül a mentális segítő szakmák térképére.

Ha úgy érzed, Neked szól, jelentkezz hozzám bátran coachingra!

Többet a coachingról!
profil1.3

Olvass rólam

Amennyire az interneten lehet, oldalamon bemutatkozom leendő ügyfeleimnek és olvasóimnak szakmám, életutam és motivációm ismertetésén keresztül.

Olvasd el, ki vagyok!

© 2017-2019 Ragyogdtul.hu 

Készítették Dr. Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, ezek bármilyen formában történő felhasználása, másolása a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak megfelelően szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk  csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató