Az írás teljes terjedelmében a wmn.hu oldalon jelent meg.
Dolgoztam valaha egy kis kapacitású, családias intenzív osztályon. Ennek az osztálynak a csapata abban az időszakban amolyan második otthonomként is szolgált, mert mindent képviselt, amit korábbi munkakörnyezeteim nem: összetartozást, csapatélményt, partnerséget és egymásra figyelést… mindezt egy olyan szélsőséges munkakörben, ahol talán mindennél könnyebb lenne az emberi tragédiákat látván kiégni. Én mégis itt találtam meg az eddigi legbékésebb szakmai éveim.
Ezen a kis osztályon volt egy szokás, amolyan régi népi babona beemelése a gyógyítói mindennapokba: amikor épp volt egy haldokló, utolsó óráiban már békésen alvó, alig dobbanó szívű betegünk, egyik-másik nővér kinyitotta az ablakokat. Azt mondták, így ki tud szállni a lélek a teremből, lerakva a testet, ami már teher neki.
Sosem tudtam, higgyek-e ebben. Alkalomról alkalomra álltunk az ágy körül, figyeltük a monitort és az utolsó, bizonytalan légvételeket, miközben a csukott szemeken és a mozdulatlan arcon már semmi fájdalom nem tükröződött, csak egy egyre mélyülő béke simította ki a korábbi küzdelmek ráncait. Sokszor megesett, hogy ilyenkor valaki kinyitotta az ablakokat. Szinte éreztük, ahogy a kinti levegő kicsit megkeveri a kórterem fertőtlenítőszagú közegét, de továbbra is minden szempár a távozni készülőt figyelte, mígnem egy bizonytalan végső dobbanás után vízszintes csík jelezte a monitoron test és lélek szétválását.
Akár babona volt, akár valóság, maga ceremónia mindig meghatott.
[...]
Olvassátok hát a teljes írást a wmn.hu-n!
[...]
Azonban hiszem, hogy az elengedés misztikuma nemcsak a halálra, hanem az életre is igaz. Hiszen oly sokszor megtapasztaljuk életünk során azt a jelenséget, hogy csak akkor tudunk továbblépni, ha valamit elengedtünk. Hogy akkor röppenünk fel, és kezdünk el szárnyalni, amikor elengedjük az ágat.
Hány olyan fázisa van az életnek, ami csak akkor következik be, amikor az előzőt el tudtuk engedni?
Talán amíg görcsösen kapaszkodunk az életbe, észre sem vesszük, hogy bölcs elengedésre nemcsak az utolsó óráinkban van szükség, hanem életünk minden addigi napján is.
Hasonló Morzsák:
