Nézőpontok

*

A gazdám minden nap kivisz legelni.

Azt hiszem, nem szereti, ha a kertben legelek, akadályok közé szorít, hogy ne mehessek oda a virágágyás mellé, ami mentén az a finom kövér fű nő.

Ezért hát minden nap kivisz az út menti rétre legelni.

A réten sok fű van, szívem szerint az összeset lelegelném, míg csöndben gondolkozom a világ dolgairól, de nem tudom, mert a gazdám – bár itt nem épített körém akadályokat – egy fához köt egy kötéllel. Undok egy dolog, de ez van. Fű a fa körül is nő, igaz, én inkább oda vágyom, a bokrokon túl, ott finomabb csemegék várnak.

Ma is kimentünk. Kicsit már unom, hogy mindig ugyanaz a fa, ugyanaz a kopott fű vár az út mentén, de mindegy, enni jó. Főleg lassan enni, gondolkozni, hallgatni a saját fogaim őrlését.

Ahogy ott álltam, a fa mellett, emésztve a füvet, mégis csak azt gondoltam, el kéne jutni a bokron túlra. Nekiindultam hát lassacskán, megkerülve az egyik fát, majd a másikat is, útközben meg-megkóstolva a füvet.

Aztán megtörtént a baj. A fejemhez erősített kötél már nem engedett. Gonosz mód rövidnek bizonyult, én pedig, ahogy léptem jobbra is, balra is, belegabalyodtam.

– Jajj, ne. Most így várhatom a gazdám. – gondoltam.

Sokáig álltam így.

Aztán jött az út felől egy furcsa ember. Gyorsan jött, gyorsabban, mint ahogy a gazdám szokott lépni. Furcsa színe volt, nem olyan, mint a fű, a fa vagy épp a gazdám háza. Olyan volt, mint valami nagyon tarka virág, és a lába vége olyan színű volt, mint a répa.

Valamit akart tőlem. Nem ismertem, így nem igazán bíztam benne. Beszélt hozzám, én pedig nem tudtam, féljek-e tőle vagy sem. Ekkora, virágnak öltözött emberek nem szoktak mellém szegődni legelni. Egyébként is, ha legelni akar, nem szívesen adok a füvemből.

Valamit bogozott a nyakamhoz erősített kötélnél. Hallottam, hogy kattan valami – ettől meg is ijedtem -, majd megsimogatott a virágnak öltözött ember. Mondott valamit. Azt hiszem, az egyik kezével a fejemet fogta, a másikkal a kötelet húzta ki a fák közül, és úgy kiegyenesítette, mint mikor a gazdám reggel kihozott.

Néztem rá. Megnyugtatóan nézett vissza, és furcsa szagú kezével megsimogatta az orrom. Úgy döntöttem, nem fog bántani. Megnéztem, ehető-e az a nagyon tarka lába, aminek kicsit olyan színe volt, mint egy répának, de egyébként sejtettem, hogy nem az.

Hátrahúzta a lábát. Mondott valamit, megsimogatott, aztán visszakötötte a kötelet a fejemhez.

– Elmész? – néztem rá. Megint mondott valamit, majd visszament az útra, és tovább ment azokkal a szokatlanul kapkodós léptekkel.

Az emberek néha süketek. Ez persze kedves volt, hogy kibogozta a kötelemet, de akkor már igazán átvihetett volna oda a bokron túlra. Hiszen ott olyan szép a fű!

 

*

 

Hamar hazaértem munkából, és bár borongós egy nap volt, gondoltam, elmegyek futni, lezárván a hetem nehezebbik felét.

Szuper volt. A szép, új edzőcipőm csak úgy suhant az út menti keskeny földsávon, a friss levegő hűsítően járta át a mozgástól felhevült mellkasom, a fejemből pedig minden egyes lépéssel ürültek a felesleges gondolatok.

Szeretek futni. Nézem a házakat, belesek udvarokba, köszönök az engem ugató házőrzőknek, de még annak a néhánynak is, akik annyira neveletlenek, hogy egy, a kapujuk előtt elfutó idegennek is a farkukat csóválják. Nézem a fákat, a madarakat, a csobogó patakot, a szembe jövő autók fáradt sofőrjeit. Néha szembe jön egy-egy futó, leelőznek vagy leelőzöm őket. Köszönök a szoros ruhában gépként tekerő biciklistáknak. Köszönök a kapu előtt sepregető néniknek.

A két falut összekötő főutat nem igazán kedvelem, elég zajos, a mellette vezető földsáv sáros, az aszfaltra pedig nem merek fellépni, mert maga a főút elég keskeny. Megszaporáztam hát a lépteim, és az autók helyett inkább a balomon elsuhanó rétet néztem.

Megtorpantam. Jól láttam? Jól. Egy kövér, csatakos, tarka póni bele volt akadva a saját kötelébe a fák közé.

Leállítottam a zenét, leállítottam az órám, megtöröltem az arcom, és átléptem az út menti árkon. Mintegy húsz lépésnyire az úttól, egy alacsony növésű fához volt kikötve az alacsony növésű állat, aki minden bizonnyal az egész napos legelészésben belegabalyodott a saját kötelébe, és most kicsit szerencsétlenül búslakodott két fa között.

– Szia! – köszöntöttem – Hát veled meg mi történt?

Bizalmatlanul nézett rám a nagy szemeivel. Zsákmányállat, és bár amilyen kis kövér, simán agyon tudna nyomni, akkor is magasabb vagyok nála, és biztos félelmetes is vagyok ebben a rikító rózsaszín pulóverben, a futástól felhevülve, lihegve.

– Ne félj, segítek! – mondtam, és megsimogattam az orrát, majd lehajoltam, hogy meglazítsam a karabínert, ami a kötőfékéhez csatolta a kötelet. Nyugodtan tűrte. Mikor lecsatoltam a kötelet róla, talán kicsit megijedt, egy fél lépést tett a szabadulás felé, de végül maradt mellettem, nagy fejét búskomoran lógatva.

– Így ni. – Mondtam, mikor végre kisimítottam a kötelet, és visszakötöttem a kötőfékre a rozsdás karabínert. Megsimogattam. Megnézte, ehető-e a szép új cipőm.

– Nem répa! – mosolyogtam, majd megsimogattam a konok fejét, és tovább indultam utamon.

Csak egy kilométerrel később jutott eszembe, hogy igazán átköthettem volna a másik fához, ha már arra indult szegény.

 

*

 

– Te, Józsi, mit csinál ott az a nő a bokorban?

– Biztos pisil. A kövér ló majd jól beleharap a fenekébe. – felelte Józsi, majd kicsit több gázt adott, és tovább robogtak a közel húsz éves, rozsdásodó autójukkal a keskeny úton a falu felé.

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategória

if_resolutions-05_897243

Olvass Morzsákat

A Morzsák alatt általam írt történeteket, novellákat és apróságokat találsz, olvass tovább!

Olvasd a többi írásom!
if_lightbulb_62310

Olvass a coachingról

A coaching egyre inkább felkerül a mentális segítő szakmák térképére.

Ha úgy érzed, Neked szól, jelentkezz hozzám bátran coachingra!

Többet a coachingról!
profil1.3

Olvass rólam

Amennyire az interneten lehet, oldalamon bemutatkozom leendő ügyfeleimnek és olvasóimnak szakmám, életutam és motivációm ismertetésén keresztül.

Olvasd el, ki vagyok!

© 2017-2018 Ragyogdtul.hu 

Készítették: Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, felhasználásuk csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató