Mosolyogni

(2 perces olvasási idő)

Néha azon kapja magát, hogy csak úgy, minden különösebb ok nélkül mosolyog.

Sétál az utcán, érzi, ahogy a szél beletúr a hajába, ahogy a nap az arcát simogatja, vagy ahogy az esőcseppek megpihennek hosszú esésükben a szempilláin, és mosolyog.

Ül a villamoson, és homlokát az üvegnek támasztva nézi a körúton türelmetlenül döcögő autósokat, ahogy idegesen dobolnak a kormánykeréken, haragosra összevont szemöldökkel nézik az előttük cammogót, vagy épp egy újabb cigire gyújtanak rá, és a füsttel próbálják kifújni a bennük fortyogó, alanyt nem lelő dühöt. Ilyenkor, ha néha elkapja valamelyikük tekintetét, rájuk mosolyog.

Olyan ez, mintha alkalmanként megszállná valami békés elfogadás a világ iránt, ami a derűnek egy halvány, de leplezetlen sugarát festi fel az arcára, függetlenül a mindennapok rohanásától. Nem idegesíti őt ilyenkor semmi és senki. Nem tud az embereken bosszankodni. Nem háborodik fel a zajongáson, hivalkodáson, illetlenségen, a szándékolt és kevésbé szándékolt bántáson - legfeljebb sajnálkozik a békétlenség felett.

Mosolyog, és futólag belenéz a szembejövők szemébe is.

Van, aki ilyenkor nyilvánvalóan félkegyelműnek gondolja.

Van, aki mélán, szürke közönnyel néz vissza.

Van, aki belenéz a szemébe, majd nem tudván, mit kezdjen egy idegen ember mosolyával, oldalra pillant, mintha ennyi emberi kontaktus már tolakodó lenne számára.

És van, mindig van, aki visszamosolyog rá. Szembejövők, padon ülők, autóban lassan araszolók kapják el és tartják meg a pillantását. Bajszok mozdulnak ívben felfelé, szemöldökök szaladnak fel magasra, homlokok ráncolódnak, szemek csillannak, ahogy sarkukban a szarkalábak mélyülnek; kisbabák és öregek fogatlan ínye villan ki, miközben a mosolyra húzott szájszélek finom köríveket festenek az emberek arcára. Mindig van, aki mosolyát látván mosolyogni kezd.

És ilyenkor ő is jobban mosolyog, mert létrejött valami egészen varázslatos kapcsolat két teljesen idegen ember között, ami a maga illékonyságában őszinte és értékes.

Olyan ez, mint meggyújtani egy vékony gyertya forrón táncoló lángjával egy másik, dermedt viaszgyertyát, teret engedve ezáltal a melegnek és a fénynek a hidegben és sötétben. Legbelül talán minden gyertya tudja, hogy megvan az a képessége, hogy melegét száz meg száz másiknak adja tovább, ha egy pillanatra hagyja, hogy a többi kanóc beleérhessen az ő lángjába.

Így szokott hát néha jártában-keltében mosolyogni az utcán, és mosolyával meggyújtani másik száz meg száz gyertyát, és ilyenkor úgy képzeli, ha csak egy pillanatra is, de a világban kicsit több lesz a fény és több lesz a meleg, ahogy a bajszok, szemöldökök, homlokok, szarkalábak és szájszélek egy egységes, barátságos jellé görbülnek.

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

78725814_471988990189396_2659472294035849216_o
kagyló

Könyvajánló

2019 decemberében megjelent A Camino maga az Élet című regényem, melyről az alábbi linkre kattintva olvashat többet.

A könyvről

Dr. Máté-Horváth Nóra

orvos, coach, pszichoterapeuta-jelölt

© 2017-2021 Ragyogdtul.hu 

Készítették Dr. Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, ezek bármilyen formában történő felhasználása, másolása a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak megfelelően szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk  csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató