A Morzsa most Á.-nak szól, aki régóta egyre nehezedő nyomásként élte meg közeledő kerek számú születésnapját.
Gyerekként annyi elképzelésünk van!
Tűzoltók szeretnénk lenni. Királylányok. Űrhajósok. Mozdonyvezetők. Állatorvosok. Színészek és színésznők.
Később alább adunk kicsit, de mindenképpen sikeresek leszünk (ki-ki a maga módján) - ehhez kétség sem férhet hozzá.
Kamaszkorunk mindent jobban tudó dacában még néha azt is elhatározzuk, hogy na olyan, mint a szüleink, biztos, hogy nem leszünk.
Gyerekként annyira távoli a felnőttkor!
Már a tizenéves is nagylány vagy nagyfiú, a huszonéves már rég felnőtt, a harmincasok egyenesen öregek.
Később ez persze finomodik - az utolsó állítás kivételével.
Húszas éveinkben aztán már nehezebb visszagondolni a kamaszok meg nem értett mimóza lelkére, de a harmincasok (és mindenki más) még mindig öregek. Na jó, érettek.
Aztán harmincasként a húszasok tűnnek néha idegesítően naívnak… és így tovább.
Gyerekként fel akarunk nőni, felnőttként pedig visszavágyunk gyermeki világunkba.
A kerek számú születésnapok olykor fenyegető misztikuma részben abban rejlik, hogy emlékeztet saját mulandóságunkra, de talán abban is, hogy nem felejtünk el közben emlékezni arra, mit vártunk el korábban ettől a számtól.
Mire ennyi évesek leszünk, már sikeresek leszünk. Tűzoltók, királylányok, űrhajósok, mozdonyvezetők, állatorvosok, színészek és színésznők.
Semmiképp sem leszünk szürke alkotóelemei egy nagy gépezetnek - dehogy is! Mi színesek leszünk! Nyilvánvalóan meglesz az utunk, tudjuk, merre kell menni, és határozott léptekkel menetelünk a célunk felé.
Semmiképp sem apró konfliktusok simítgatásával és problémák folyamatos leküzdésével, tétova lépésekkel telnek napjaink, hiszen mi sikeresek leszünk, bármit is jelentsen ez a szó.
Amikor visszagondolunk gyerekkori álmainkra, könnyen szembesülünk azzal, hogy általában nem lettünk tűzoltók, királylányok, űrhajósok, mozdonyvezetők, állatorvosok, színészek és színésznők. Vagy ha azok is lettünk, nem pont olyanok lettünk, mint amiről álmodoztunk.
Néha konfliktusok simítgatásával és problémák folyamatos leküzdésével telnek napjaink.
Néha szüleink hangján szólalunk meg.
Néha, bármennyire is próbáljuk, nem jutunk át egy-egy falon, helyette lepattanunk róla, mint egy labda, és lendülettől függően vagy földre esünk, vagy irányt váltunk, és egy másik cél felé szállunk tovább.
Néha kompromisszumok szerint élünk.
Kevesen vannak, akik pont úgy és pont olyanok lettek, mint ahogy azt ők elképzelték rég. És ez talán így is van jól.
Az évek tapasztalatai, örömei, nehézségei, falai, hegyei és völgyei folyamatosan újraterveztetik velünk a régi forgatókönyvet.
Folyamatosan alkalmazkodásra tanítanak, tanulni tanítanak, olykor rontanak, hogy máskor javítsanak. Néha bátorságot adnak, néha óvatossá tesznek. Néha megtanítanak beszélni, máskor megtanítanak tízig számolva hallgatni. Néha a szüleink hangját adják a szánkba, máskor a sajátunkat engedik felhangosodni.
Éveink színesebbé tesznek.
Egy kerek évforduló, akárcsak másik kilenc nem kerek párja, erre is emlékeztet: újabb tíz év színes foltjára, amik hozzátesznek ahhoz, akikké gyermekkorunk óta lettünk. A változásra és a változtatás képességére.
Kerek évfordulóinkon, akárcsak a többin, simogassuk meg a bennünk élő gyereket, és szeressük a felnőttet, akivé vált. Ha elérte régi álmait, azért, ha még úton van új álmai felé, azért.
Isten éltessen, Á.!
Hasonló Morzsák:
