Legyetek jók, ha tudtok

(3 perces olvasási idő)

“Legyen szent most nekünk a játék, legalább egyszer még”

Május volt, a fák illatos, virágmintás zöld ruhába öltöztek, a nap szelíden, még nem perzselően, de már nem is haloványan sütött, mi pedig, mint egy csapat manó, kicsit össze-vissza ünneplőruhákban vonultunk, kajla sorban, vállunkra vetve egy fakanállal, amin egy batyu lógott, benne némi hamuban sült pogácsa, valamint gondos kezek által csillogó celofánba csomagolt só és föld. 

Egyik kezünkkel hetykén a fakanalat támasztottuk a vállunkra, a másik pedig az előttünk haladó vállára volt vetve, bár néha elkalandozott, és meghúzta a másik fülét, megbirizgálta a copfját, vagy épp megigazgatta a saját magunk szoknyáját és harisnyáját, ami rendszerint elfordult és lecsúszott a nagy izgésben-mozgásban. 

Mókás kis menet voltunk, mint mindenki, amikor hat évesen elballag az óvodából.

Egyébként rémesen untattak ezek a formalitások már akkoriban is. Nehezen maradtam meg olyan ruhában, amire vigyázni kell, amit nem szabad összesározni, amiben nem szabad sem fára mászni, sem civakodni, sem a mászókán fejjel lefelé lógni. Milyen unalmassá tudják az efféle formalitások, és az ezek alkalmával elvárt viselkedés tenni az életet!

A zeg-zugos, dombos, füves udvarról az óvoda épületébe érve nagy kört kellett alakítanunk. Az előre begyakoroltak szerint ez a két tucatnyi kisgyerek a hatévesektől elvárható komolysággal csendben várt, amíg felcsendül a régi, duplakazettás óriásmagnóból a jól ismert nóta, majd a kezdeti dallamok hatására lámpalázasan táncolni és tapsolni kezdett szülők, nagyszülők és testvérek meghatottságtól csillogó pillantásai kereszttüzében.


Oly nehéz most jónak lenni,
El se tudnád képzelni,
Annyi mindent meg kell tenni,
De nem ígérem, hogy jó leszek.

Emlékszem, már a próbákon sem szerettem ezt a dalt. A ritmus és az énekhang kedves volt, de a szöveg valahogy bosszantott. Gyermeki füleimnek egyértelmű volt, hogy jónak lenni nehéz, naná, hogy az, nekem sem szokott mindig sikerülni, kaptam is érte eleget a fejemre, ki is lógtam a sorból kicsit. Épp ezért az intelmet, miszerint “legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít” kicsit sértőnek éreztem, mintha az édeskés, magas női énekhang engem próbált volna figyelmeztetni valamire, amiben egyébként sem remekelek. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez a dal egyszerűen gúnyol engem: úgy csinál, mintha megértené, hogy milyen nehéz is jónak lenni, de a refrénben újra meg újra arra figyelmeztet, hogy csak az számít, hogy jó legyek. 
Még ilyet!

A refrénnek szóló sértődöttségemen kívül azonban volt valami, amit éreztem, de nem értettem talán teljesen: úgy sejlett, hogy ez a dal szomorú, de nem tudtam volna megmondani, hogy miért. 
Mi több, a ballagás is szomorú, ezzel a dallammal, a ritmussal, az ünneplővel, a batyuval és a hamuba sült pogácsával. Szomorú, hogy bejöttünk az udvarról, mert én kint szeretek lenni az udvaron – vagy inkább: kint szerettem lenni az udvaron. Most viszont üresen áll a homokozó, a mászóka, a libikóka és a bújócskáink izgalmas helyszínéül szolgáló rekettyés az udvar végében. 
Szomorú, hogy vége van. Szomorú dolog búcsúzni. Olyan üres minden!
Talán épp erre hivatott az óvodai ballagás: szelíden, alig észrevehetően, alig fájdalmasan, de megmutatni, hogy a dolgok múlandók.

Évtizedek teltek úgy el, hogy nem szerettem ezt a dalt. Most sem szeretem talán, de már értem: nem bántani akart, nem gúnyolt ki azért, mert rossz voltam, csak át akart adni valamit, valamit amit a gyerekek még nem értenek, de eljön az idő, hogy érezni kezdenek: hogy a dolgok elmúlnak. Hogy “nem tart soká a hetedik nyár”, mint ahogy nem tartott soká az előtte lévő hat sem, nem tartott soká az óvoda sem, és, ha messzebbről nézzük, nem tartott soká az óvodai ballagás óta eltelt néhány évtized sem.

Márpedig, ha nem tart soká semmi, ha minden múlandó, ha oly’ sokszor kell az életünkben búcsúzni, ha korszakok váltják egymást gyors egymásutánban, és ezekre legtöbbször semmi befolyásunk nincs, akkor talán tényleg arra kell törekednünk, hogy legyünk jók, ha tudunk – a többi nem számít. 

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

if_resolutions-05_897243

Olvass Morzsákat

A Morzsák alatt általam írt történeteket, novellákat és apróságokat találsz, olvass tovább!

Olvasd a többi írásom!
if_lightbulb_62310

Olvass a coachingról

A coaching egyre inkább felkerül a mentális segítő szakmák térképére.

Ha úgy érzed, Neked szól, jelentkezz hozzám bátran coachingra!

Többet a coachingról!
profil

Olvass rólam

Amennyire az interneten lehet, oldalamon bemutatkozom leendő ügyfeleimnek és olvasóimnak szakmám, életutam és motivációm ismertetésén keresztül.

Olvasd el, ki vagyok!

© 2017-2019 Ragyogdtul.hu 

Készítették Dr. Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, ezek bármilyen formában történő felhasználása, másolása a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak megfelelően szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk  csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató