Köszöntő

(1 perces olvasási idő)

Morzsáim változó rendszerességgel fognak érkezni, különböző témákban. Nem tartom őket blognak, sem cikksorozatnak - legfeljebb novelláknak, ha nem hangzik túl nagyképűen ez a szó a saját írásaimra.

Régóta tervezgettem, hogy indítok egy honlapot - egy amolyan szakmai profilt.
Még régebb óta írogatok magamnak random történeteket, ha úgy tetszik, Morzsákat.

Morzsáim között többször is találkozni fogtok az El Caminon szerzett élményeim kivonatával, ami talán némi magyarázatot igényel.

Azt, hogy az El Caminot, azon belül is az El Camino del Norte-t lesétálom, nemrég határoztam el, 2017 januárjában. Rövid előkészületi fázis után, rám korábban nem jellemző “lesz, ami lesz!” felkiáltással indultam el utamra 2017 nyarán. Talán csak egy hirtelen jött ötlet volt, talán valami húzott, talán a változás iránti igényem szele fújt arra. Akárhogy is, ott kellett lennem, végig kellett mennem, gondolkoznom kellett.

Azt, hogy a szakmai profilomat tartalmazó honlapom címe, felütése, témája a caminos élményeimből fog táplálkozni, azt ott döntöttem el, vándorlásom huszonegyedik napján.

Azt pedig, hogy a honlapomat összekapcsoljam a korábban féltve őrzött írásaimmal is, Peti barátom javasolta, aki az oldal létrehozásában nagy motivátorom volt.

Akárhogy is, némi izgalommal ülök az eredmény felett.

Morzsák rovatomba nem másolom át azt a közvetlen stílusú útinaplót, amit a Camino alatt írtam, azonban a napra lebontott beszámolót és képeket továbbra is megtaláljátok vándorlásomnak nyitott, nyilvános Facebook oldalamon, illetve összesítve az Útinapló című írásomban.

Jelen rovatba a napi beszámolóknál megszűrtebb, átdolgozottabb Caminos élményeimet, valamint egyéb témájú jövőbeli írásaimat fogom feltölteni - fogadjátok szeretettel.

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

78725814_471988990189396_2659472294035849216_o
kagyló

Könyvajánló

2019 decemberében megjelent A Camino maga az Élet című regényem, melyről az alábbi linkre kattintva olvashat többet.

A könyvről

Dr. Máté-Horváth Nóra

orvos és pszichoterapeuta-jelölt

© 2017-2024 Ragyogdtul.hu 

Készítették Dr. Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, ezek bármilyen formában történő felhasználása, másolása a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak megfelelően szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk  csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató