Hetedik

- Minden hülye most jön vásárolni - mondta félhangosan, hetedikként a pénztárnál kígyózó sorban.

A kislány, aki eddig a kassza elé kipakolt színes üvegdíszeket nézte elbűvölve, szó nélkül, félig kérdően nézett fel apjára.

- Nézd meg… mindegyik most jön. Karácsony van mindjárt, és ezek kirajzanak, mint a méhek. Rohannak vásárolni, lepusztítják a polcokat, aztán csodálkoznak, hogy mindenhol tumultus van. Szeretet ünnepe, mi? Egy frászt! Képmutató, ostoba népség.

Meleg volt a bevásárlóközpontban. A távoli, mennyezeti hangszórókból valami unalomig csépelt karácsonyi sláger szólt. A boltokat és a folyosókat díszítő, tétován lengedező girlandokon és karácsonyi dekorációkon millió irányba szóródott a pláza világítása, megcsillanva az alattuk sietve ajándékot vásárolni igyekvők csizmáján olvadó hópelyheken. Illatosított gyertyák, mű- és valódi fenyőfák, csomagolópapír-gurigák és óriási bevásárlótáskák színes kavalkádját cipelte az ezerarcú tömeg a tömött folyosón.

A kasszánál állók eddig félig kigombolt kabátjaikban, csendben nézték a lassan fogyó sort. Néha lábukkal előrébb tolták a maguk elé lerakott, szürkésfehér bevásárlókosarat, apró lépésekkel haladva a pénztár felé, hogy aztán végre felpakolhassanak a futószalagra, fizethessenek, és folytathassák ajándékbeszerző útjukat egy másik állomáson.

A félhangos, de jól kivehető méltatlankodás, és a leplezetlen indulat lassan érkezett ugyan meg hozzájuk, ám célba érvén forró ólomként égette füleiket. Senki nem fordult hátra, de valahogy mintha elcsendesedett volna a karácsonyi zene és a pénztárgép csipogása. Hűvösebbé vált a langyos áruházi levegő. Tarkók merevedtek be, nyakak feszültek meg, és szempárok pillantottak fel unaloműző okostelefonok hideg fényű képernyőiről. Bár különösebb jelét nem mutatták, de füleltek. Figyelmük a hetedikként várakozó férfié volt.

- Az az öregasszony is, nézd... - mondta tovább, ki tudja, kinek, mert a kislány figyelmét ismét a csillogó, díszes figurák kötötték le - nem tud ám hétköznap reggel jönni, mint minden rendes nyugdíjas, nem, neki ma kell jönnie, vasárnap délután, amikor a dolgozó ember is vásárolna.

E szavak által vezetve a néma sor tekintete egy emberként a pénztárnál álló nénire szegeződött, ahogy az a korát meghazudtoló fürgeséggel seperte az épp leolvasott árut bele a maga után húzott, gurulós táskájába. Szalvéta - csipp - mosogatószer - csipp - mosópor - csipp - súrolószer - csipp. Lehet, hogy végre hazajön a család az ünnepekre, és néhány napot nála töltenek. Lehet, hogy nála is fognak aludni az unokák. De lehet, hogy nincsenek unokák, és rég nincsen a férje sem, csak annyira megszokta már az ünnepi rutint, hogy szépen elrendez mindent az öreg bérlakásban, mielőtt feldíszíti a karácsonyfát szimbolizáló egyetlen kis fenyőágat, amit a csipke terítős dohányzóasztalra szokott állítani egy régi, csorba porcelánvázában.

Feszült csend telepedett a sorban állókra. Bár nem néztek nyíltan össze, titkon mind arra vártak, vajon felszólal-e valaki felbuggyanó, maró igazságérzete által vezérelve, magukat és a nénit védvén a hetedik társuk alanyt kereső haragjától… de nem, senki nem emelt hangot. Talán, mert valójában nem szorultak védelemre. Talán, mert nem volt érdemes. Talán, mert tudták, az indulat, még ha igazság is vezérli, haragot gerjeszt, a harag konfliktust szít, a konfliktus pedig olyan feszültséget okoz a lelkekben, ami feleslegesen mérgező. Talán, mert jobban szánták a hetediket csillapíthatatlan frusztrációja miatt, mint amennyire haragudtak rá. Talán, mert inkább elfordultak tőle, mint ahogy egy utcán kiabáló bolondtól fordulnának el.

Így hát csend volt. Feszült, fagyos csend.

- Vásároljatok csak mind ahelyett, hogy otthon maradnátok a seggeteken adventkor - mondta végül a hetedik, egy árnyalattal hangosabban, mintha szinte várná feszülten várakozó sor reakcióját, figyelmet követelve magának.

Csend. Súlyos, várakozó csend.

- De apa - érkezett cérnavékony hangon a közbevetés -, mi is most vásárolunk, nem?

A kislány óriási szemeiben már nem a díszes üveggömbök tükörképe csillogott, ahogy tekintetét apjára emelte, hanem az a fajta egyszerű, áthatolhatatlan logika, ami a gyerekek sajátja, és amin nem hat az ingerültség, nem hat az indulat, a frusztráció vagy a keserűség, mert belülről jön, az őszinteség burka által védve.

E szavakkal tört meg hát a csend. Felhangosodott újra a zene, felélénkültek a fények, és visszatért a meleg. Ahogy a fullasztó lepelként rájuk telepedő feszültség elillant az ártatlan gyermeki hangtól, úgy pihent meg a tömeg felkorbácsolt igazságérzete is. Újra visszatért a karácsony a szívekbe.

A férfi félig nyitott szájjal nézett lányára, arcán döbbenettel vegyült haraggal, de torkán már nem jött ki több hang.

A néni csoszogó, de fürge léptekkel távozott, kocsiját maga után húzva, ők pedig már csak a hatodikok voltak a sorban.