Halál

Ahogy hazafelé vezetett, valamiféle belső melegségre szomjazva próbálta magába szívni az őszi napfényt, mint éltető erőt – de a november már nem az életről szólt. Hiába a ragyogó napsütés, hiába az út mentén elsuhanó végtelen mező, a távolban csillogó tó, volt valami szomorkás ebben a langyos ragyogásban, a hulló falevelekben és a fák alatt gyűlő, egyre vastagodó, rothadó avarban.

Az elmúlás, gondolta, az elmúlás és a halál mindenhol.

Mérges volt. Nem mintha történt volna valami különleges, temetőt látogattak, ahogy az halottak napján szokás. Egyedül a kicsit nem vitték, de amúgy ott volt mindenki, a szülei, a testvére és a sógora, illetve ő és a felesége, mint minden évben. Hoztak koszorút, drága szalagokkal és hamarosan fonnyadó, most még hamisan élőnek tűnő virágokkal, és hoztak borostyánágat meg mécsest, amit a szélcsend ellenére csak harmadszorra sikerült meggyújtani, mert valahogy nem akarta a kanóc a tűz melegségét a hideg temetőben. Aztán üveges koppanással került a mécses a dermedt sírkőre, benne halványan táncolt az alig égő, gyenge láng, bűvölten nézték mindannyian. Csend volt, ahogy az a temetőben lenni szokott, pedig minden sírnál ténykedtek a halottak fekhelye körül az élők, de gondoskodásuk nem járt zajjal, és még a neszüket is elnyelte a sírok rideg világa.

Most az a rész jönne, gondolta, ahol imádkozni szoktak, csakhogy ő olyat nem szokott. Nem tud, mert nem hiszi, hogy van kihez, meg egyébként is, az az esendők mentsvára, őt nem lehet ezzel etetni, neki nem kellenek ezek a mondvacsinált, be nem bizonyított kapaszkodók, hogy a halál után lesz igazán értelme a létünknek, addig pedig legyünk jók.

Nem, ő pontosan tudja: mind meghalunk egyszer, és ott vége. Pont.

Nyomasztotta ez a gondolat. Miért élünk, gondolta, ha egyszer úgyis vége? Mi értelme van minden felhalmozott sikernek, csillogásnak, gazdagságnak, amit elért az elmúlt évtizedek ember feletti munkájával, ha legkésőbb néhány évtized múlva ő is itt fog feküdni, mit sem tudva magáról, a hideg kő alatt, a még hidegebb földben? Hova lesznek az értékes, hosszasan és gondosan érlelt gondolatai? Hová lesz ő, mikor már nem lesz vér az ereiben és izom a csontjain?

Jobbján a felesége némán állt, keze összekulcsolva, szája hangtalanul mozgott. Tudta, hogy imádkozik, ez egy nagy különbség volt mindig is kettejük között: a felesége hitte azt, amit ő nem, hogy valaki meghallgatja, figyelembe veszi akaratát, segíti életét, és majd megkönnyíti a halálát. Sosem okozott ez a különbség konfliktust kettejük között, és most, a napsütötte, de mégis hideg temetőben, terhelt gondolatai magányába zárva, szinte irigyelte is hitéért az asszonyt. Olyan kényelmes, olyan elegáns egy hit mögé bújni, gondolta.

Balján állt az apja és az anyja. Az apja dermedt, kifejezéstelen arccal nézte a pislákoló lángot, és szemében, mint üres ablakok üvegén tükröződött a narancsfényű, meleg tánc a hideg üvegbúrában.

Az anyja… az anyja más volt. Bár az évek terhe és a betegségek által árkolt arcán beesett szemei sem rebbentek, mégis kiült durva vonásaira egyfajta… egyfajta hideg megvetés. Megvetése a halálnak, az élet végességének, a szomszéd síroknál csendes könnyeket nyelő hozzátartozóknak, és mindennek, amit a halottak napja felhoz az emberekben.

– Megváltottam ezt a négy sírhelyet száz évre – mondta hideg, kissé rekedt hangon – Ti is temettessétek majd magatokat ide.

Nyomasztó gondolataiból lassan nézett fel, és fordult anyja felé. Hitetlenkedve kémlelte a mimika nélküli arcot.

– Most mi van? Mit nézel úgy? Hát mind meghalunk, nem? Te is, fiam.  Gondolkozni kell előre, mindig mondtam, gondolni kell erre is.

Nem szólt semmit. Nézte a sírokat, kétszer kettőt, a gondosan faragott gránitot, mert az anyja nem tolerálta a műkövet, és azon gondolkozott, hogy egy nem is olyan távoli napon ő is itt fog feküdni, mit sem sejtve a föld felszíne feletti világról.

Szótlanul sétáltak vissza az autókhoz, szinte búcsú nélkül váltak el. Egyébként sem volt a családjukban nagy hagyománya a búcsúzkodásnak, meg úgy az ölelésnek, vagy a szeretet bárminemű kifejezésének. Nem voltak egy hagyományos család, más értékek mentén kovácsolódtak egységgé: sikeres családi vállalkozás és sikeres emberek, örökösök, hasznos kapcsolatok, a vacsoránál az aznapi tárgyalásokról való beszámoló, üzleti tervek megvitatása karácsony reggelén. Ha jobban belegondolt, az sem biztos, hogy ő maga annyira hitt a szeretetben, és egyéb, számokban nem kifejezhető, elvont dolgokban. Bár talán, gondolta, talán az, amit az asszony, és főleg amit a kicsi iránt érez, az a megfoghatatlanul furcsa érzés, ami néha szorongatja a torkát és a mellkasát, az szeretet. Vagy csak kötődés? Vagy ez a két dolog ugyanaz?

Akármi is az, gondolta hazafelé vezetve, az is elmúlik egyszer. Vége lesz legkésőbb akkor, amikor neki is vége lesz, mert nem lesz agya, ahol ez megszülessen, és nem lesz szíve, ami félre verjen, ha valami baj történik az övéivel.

Mérges volt az anyjára, arra a hideg, számító, mindent feketén vagy fehéren látó nőre, aki megannyi betegség, és kórházi kezelések sora után száz évre váltotta meg nemcsak a saját sírhelyét, hanem mindannyiukét.

Mert a kurva életbe (életbe?!) már, többet lesz abban a nyamvadt gödörben, mint amennyit az élők között töltött! Többet lesz ott, mint amennyi még hátravan neki. Mi több, annak a száz évnek a zömét lehet, hogy már ott tölti, lent, az addigra tán már rég halott anyja kívánsága és pénzének hatalma szerint.

A francba az anyjával és a realizmusával.

 

Késő délután volt már, mikor az autó felgördült a házukhoz vezető felhajtóra. Hang nélkül szálltak ki a kocsiból, ő és az asszony. Csendben, szertartásszerűen mentek az ajtóhoz, ki-ki a maga gondolatainak sűrű köntösébe burkolózva. Hangosan kattant a minden ponton működő biztonsági zár a vastag ajtóban, és bent voltak a hallban.

A kicsi ott játszott a nappali szőnyegén, abban a furcsán kicsavart ülésben, ahogy csak gyerekek és rugalmas tornászlányok tudnak leülni a földre. Vele szemben hanyag terpeszülésben ült a pesztra, éppen valami bárgyú gyerekdalt énekeltek játék közben, mikor ők megérkeztek.

– Apa! – kiáltott fel a kicsi, és gyermeki arcán őszinte, fültől fülig érő mosoly szaladt végig, olyan, ami a nagyanyja hideg vonásain sosem suhant át, és már futott is, és már a nyakában is volt, és ölelte vézna karjaival az apja nyakát.

Nyomasztó gondolat lett úrrá rajta, ahogy szorította a vékonyka, törékeny gyerektestet: oké, ő meghal egyszer, de meghal majd valamikor a kicsi is? Neki is végesek a napjai? Neki is lesz egyszer egy utolsó játéka, utolsó ölelése…. s miképp volt első, lesz majd utolsó szava is?

Nem, gondolta, az nem lehet. A kicsi sosem fog meghalni.

És bár tudta, hogy nem igaz, és tudta, hogy most saját magának hazudik – valami, amit az anyja sosem engedett volna meg -, ott, ahogy ölelte a gyermeki testet, különös érzés kerítette hatalmába. Hirtelen tudta, érezte, hogy ez a mellkasszorító valami, ami még a torkát is kiszárította, és – nézzenek oda!- a szemét furcsa párával vonta be, ez csak a szeretet lehet.

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategória

Az alábbi gondolatok nem hírek, nem szakmai cikkek és nem blogbejegyzések, csupán vélemények, történetek, nézőpontok és mesék, melyek célja a szórakoztatás és a közös gondolkodás.

Ha tetszett, olvass tovább

if_resolutions-05_897243

Olvass további Morzsákat

Tetszett?

A Morzsák alatt általam írt történeteket, novellákat és apróságokat találsz, olvass tovább!

Olvasd a többi írásom!
if_lightbulb_62310

Olvass a coachingról

A coaching egyre inkább felkerül a mentális segítő szakmák térképére.

Ha úgy érzed, Neked szól, jelentkezz hozzám bátran coachingra!

Többet a coachingról!
profil1.3

Olvass rólam

Amennyire az interneten lehet, oldalamon bemutatkozom leendő ügyfeleimnek és olvasóimnak szakmám, életutam és motivációm ismertetésén keresztül.

Olvasd el, ki vagyok!

© 2017-2018 Ragyogdtul.hu 

Készítették: Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, felhasználásuk csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató