Az óra

(7 perces olvasási idő)

A fiókban kutatva, egyik kezével arrébb söpörve a sok lim-lomot, a másikkal egyenként fésülve a maradék kacatot, egyszer csak egy fémesen hideg karkötőben akadtak meg az ujjai. Elképzelni sem tudta, vajon miféle kincset lelt az Isten tudja, hány éve nem bolygatott fiók alján. Jobban végiggondolva ezt a fiókot még költözéskor sem ürítette ki, egyszerűen csak széles ragasztószalaggal erősítette az ócska bútor testéhez, amit aztán később olyan hanyagul tépett le, hogy a ragasztó helyenként felszedte a lakkozást is. Nem egy nagy veszteség, persze, mégsem egy antik bútordarabról van szó, csak egy egyszerű, fenyőfa komódról, és annak legkacatosabb fiókjáról.

Akárhogy is, fogalma sem volt, mi került a keze ügyébe, mikor markát a fém tárgy köré zárta.

Egy karóra volt.

Semmi különös, csak egy egyszerű férfi karóra, fém szíjjal. Kerek, törtfehér számlapján szépen ívelt, fekete számok, a kecses mutatók pedig rezzenéstelenül négy óra negyven percet mutattak.

Különös dolog ez… ha az Öreg tudná!

Valaha az ő órája volt ez ugyanis. Nagy, fehér számlap, nagy számok, hogy az öreg, hályogos szemek is jól lássák az időt, ami egyre fogytán van mindenkinek, és jócskán fogytán volt már az Öregnek is.

Szinte látta maga előtt, ahogy a vastag férficsukló ráncos bőrére ráfeküdt a fém szíj. Ahogy az Öreg az ágy szélén ült, terpeszben, lazán összekulcsolt kezeit az ölébe ejtve, maga elé meredve, csuklóján az órával. Elnyűtt nadrág, mert bár hiába vittek neki mindig újat, jót, tisztát, vasaltat, ő a régi dolgokat szerette. Öreg, molyrágta mellény, alatta gyűrött, elkoszosodott, kopott ing. Mindig ment a veszekedés, vegyél már fel tisztát, Öreg, ez tiszta maszat, amaz meg lyukas, de az Öreg hajthatatlan volt, ők meg egy idő után ráhagyták.

Szeretett a maga nyugalmában az ágy szélén ülni,  vagy kint a kertben, egy padon, kezei az ölében, botja hanyagul letámasztva, lábai a kitaposott papucsban. Szeretett hosszasan csak maga elé nézni, nem törődve a múló idővel – vagy tán épp az elmúlt időn gondolkozva, lehet, ő sem tudta, épp mi jár a fejében.

Nem volt egy könnyen szerethető ember. Konokságával, erőszakosságával, ellentmondást nem tűrő stílusával sok haragost szerzett az idők során, és sok ember életét terhelte le annyira, hogy lelkükön mély lenyomatot képezzen a hajlíthatatlan, önkritikára képtelen személyisége. Sokan szenvedtek miatta, és talán volt olyan időszak is, ahol nagyobb terhe volt ő a közvetlen környezetének, mint építő eleme. Merevsége annyira megközelíthetetlenné tette a lelkét, hogy anélkül, hogy észrevette volna, az emberek eltávolodtak tőle – ki fizikailag, ki csak lélekben, de végül így működött mind: azért, hogy elviseljék őt, távolságot tartottak tőle.

Pedig valószínűleg szeretett ő, de főleg: vágyta a szeretetet, csak épp adni nem tudta, és ha netán próbálta is adni, nem jól adta. Így lett az Öreg élete során egyre magányosabb, mit sem tudva arról, hogy ami baja van a világgal, annak ő épp annyira okozója is, mint elszenvedője.

Aztán, ahogy az olykor lenni szokott a makacsok, a zsarnokok és bántóan merev emberek esetében, személyiségének legsértőbb élei az évek során csorbulni kezdtek. Talán, mert bár mindene megvolt, érezni kezdte a magányt, vagy talán azért, mert legbelül még neki is volt egy halvány örökmécsese, aminek fényénél érezni kezdte a szeretet és a bántás közötti keskeny határt – ki tudja.

Igen – gondolta, ahogy az óra szíján végigfuttatta hüvelykujját – őt már másképp szerette az Öreg. Egy fénykép jutott eszébe, ahol gyermekként az Öreg ölében ül, és bár néma és mozdulatlan a kép, szinte hallani a kacajt, amivel csak a kétévesek tudnak kacagni. A kép viszont nem ettől lett különleges számára, hanem attól a halvány mosolytól, ami az addigra már hatvan éves öregember mogorva és kifejezéstelen arcára ült ki. Az a mosoly az Öreg arcán neki szólt ugyanis. Talán ő volt az első, akit az Öreg már úgy tudott szeretni, ahogy mindenki mást is kellett volna szeretnie addigi életében.

 

Nyolcvan is elmúlt már bőven az Öreg, mikor az órát kapta. Ezzel kelt és ezzel feküdt, nézvén az elfolyó időt, és ez kísérte el az utolsó kórházi útjára is azon a meleg nyáron.

Pontosan emlékezett arra a hétre az Öreggel, a kórházban tett látogatásokra, az orvosokra, az Öregre, ahogy a fehér kórházi ingben az ágyban feküdt; és emlékezett arra is, mikor egy reggel üresen találta az ágyat.

Az órát az Öreg kopott táskájával, elnyűtt papucsával és utoljára viselt ruháival együtt kapták kézhez, amikor a halotti papírokat intézték. Így került hát a fiók mélyére a karóra, ketyegve tovább a sötétben, másodpercről másodpercre haladva a múló időben, ami az Öreg számára holtában már jelentéktelenné vált. És ahogy az Öreg számára jelentéktelenné vált már az idő, úgy vált az óra is jelentéktelenné a sötét fiók alján, mígnem egyszer, ki tudja, hány nappal, héttel, hónappal vagy évvel az Öreg halála után, pontosan négy óra negyven perckor megállt az óra is, ahogy megállt egyszer néhai gazdája élete is.

Négy óra negyven perckor, amolyan lekonyuló bajuszként rögzültek örökre a kecses fekete mutatók a fehér számlapon.

 

És bár nem tudta, melyik év melyik napjának melyik négy óra negyven perce volt, amikor az óra végül megszűnt ketyegni, a komód mellett térdelve, kezében a rég halott Öreg rég megállt órájával valami végtelenül mély meghatottság szállta meg. Ugyanis véletlen egybeesés tán, de valaha, úgy két évvel a régi fénykép készülte előtt, ő is épp négy óra negyven perckor született.  

A komód mellett térdelve úgy érezte, a halott Öreg halott órájának mutatói az ő tiszteletére rögzültek épp ebben a pillanatban az örökkévalóságban. Olyan volt ez, mint egy távolról jött hang, egy ismerős kis integetés. Mintha egy kérges, de mégis érző szív azt üzente volna neki, hogy szereti és nem felejti, hogy számít akkor is, ha egy világ választja el őket egymástól.

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

if_resolutions-05_897243

Olvass Morzsákat

A Morzsák alatt általam írt történeteket, novellákat és apróságokat találsz, olvass tovább!

Olvasd a többi írásom!
if_lightbulb_62310

Olvass a coachingról

A coaching egyre inkább felkerül a mentális segítő szakmák térképére.

Ha úgy érzed, Neked szól, jelentkezz hozzám bátran coachingra!

Többet a coachingról!
profil1.3

Olvass rólam

Amennyire az interneten lehet, oldalamon bemutatkozom leendő ügyfeleimnek és olvasóimnak szakmám, életutam és motivációm ismertetésén keresztül.

Olvasd el, ki vagyok!

© 2017-2019 Ragyogdtul.hu 

Készítették Dr. Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, ezek bármilyen formában történő felhasználása, másolása a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak megfelelően szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk  csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató