Elköteleződés

(3 perces olvasási idő)

Húsz éves voltam, mikor először találkoztam vele.

Találkozásunk helyszíne nem volt túl romantikus: egy boncteremhez kötöm. Akkoriban, mint az egyetemi éveim során mindvégig, mélységes undorral töltött el, hogy a tanulmányaim heti rendszerességgel tereltek a jellegzetes szagú, hideg fényű, márványasztalos terem sajátos világába.

De ott, harmadévben, a boncterem nyirkos-hideg milliőjében, ahogy egymáshoz ösztönösen közel húzódtunk, és ki érdeklődve, ki elborzadva nézte a márványasztal elképzelhetetlen történéseit, egy olyan találkozásban volt részem, ami örökre beépült későbbi identitásomba.

Valószínűtlen egy helyzet volt: a pára, a fertőtlenítőszer és a halál jellegzetes szagában, az addigra már jól ismert undorommal küzdve, valami kellemesen virágos, kellemesen édeskés, de mégis fanyar, frissítő illat töltötte meg az orrom. Valami, amiről egyszerre jutott eszembe egy szantálfa füstölő, egy virágos rét és a nyár. Valami, aminek semmi köze nem volt a boncteremhez.

Eltartott néhány másodpercig, mire rájöttem, egy parfüm az. Hogy egy parfüm kelt bennem a jelen közegtől oly’ távoli, mégis erős és valóságos gondolat-kapcsokat, hogy egy pillanatra még azt is elfelejtem, valójában hol is vagyok.

Egy csoporttársnőm sáljából jött az illat, ő használta ezt a parfümöt.

Sosem kérdeztem meg, mi ez az aroma. Sosem kérdeztem meg, hol vette, hogy néz ki, mi a neve. Onnantól kezdve viszont egy éven át minden egyes parfümboltban, amibe csak belebotlottam, ezt az illatot kerestem. Végigszaglásztam a teljes női parfümpalettát, telefújtam mintával a jobb csuklóm, a bal csuklóm, a könyököm és a pólóm. Az orrom teljes kifáradásáig szimatoltam itt is, ott is, csak hogy végre megtaláljam azt az illatot.

Nem találtam.

Úgy képzeltem, ha színe lenne az illatnak, ezüst lenne. Halvány, ezüstös derengés, valami lágyság, valami sejtelmes dallam, egy simogatás. De ez a leírás aligha állta volna meg a helyét egy hétköznapi parfümériában.

Így hát szaglásztam. Minden egyes boltban.

És mikor épp feladni készültem már a keresést,
épp, mikor úgy éreztem, az illat csak egy tréfa volt, amit az agyam űzött annak idején az orrommal és a kedvemmel, hogy elvonja a figyelmem a boncterem közegéről,
épp, mikor elhittem, hogy csak a képzeletem szüleménye volt a parfüm, egyszer,
egy jellegtelen budai bevásárlóközpont parfümériájában,
mikor nem is a saját parfümömet keresve mentem be, hanem édesanyám megrendelését teljesítve az ő jól ismert illatát emeltem le a polcról,
akkor,
abban a váratlan pillanatban megcsapta, de inkább megérintette és megsimogatta az orromat a fanyar-virágos illat.
Eltéveszthetetlenül.

Húsz éves voltam, mikor megtaláltam azt az illatot, ami az enyém. Kaphatok azóta megannyi ajándék parfümöt és inspirációt, talán némelyik kifinomultabb is az én fanyar illatomnál, de tudom, tudva tudom, hogy soha nem fogom lecserélni a parfümöm.


Több, mint tíz évvel később egyszer azt a kérdést kaptam, hogy mit jelent számomra az elköteleződés. Én pedig tudtam, hogy a parfümöm, amennyire nem szokványos, annyira jó példa. Mert elköteleződni talán tényleg több, mint szeretni. Talán magában foglalja a ragaszkodást is, és a hitet abban, hogy bármit is hoz elém az élet a maga bő repertoárjából, ugyanolyan jót vagy talán jobbat, az, az az egy, az az enyém, és nem kell más.


 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

78725814_471988990189396_2659472294035849216_o
kagyló

Könyvajánló

2019 decemberében megjelent A Camino maga az Élet című regényem, melyről az alábbi linkre kattintva olvashat többet.

A könyvről

Dr. Máté-Horváth Nóra

orvos és pszichoterapeuta-jelölt

© 2017-2024 Ragyogdtul.hu 

Készítették Dr. Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, ezek bármilyen formában történő felhasználása, másolása a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak megfelelően szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk  csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató