Már bizonytalan bárányfelhők úsznak át a halványkék égen, olykor kitakarva a még meleg, de már nem tüzes napot.
Már fel-feltámad a szél, beletúr a hajakba, fellibbenti a nyári ruhákat, libabőrösre csiklandozza az idő óvatos, de határozott fordulásával dacoló strandolókat.
Már naptej helyett kardigán védi aggódó anyák örökmozgó csemetéinek a hátát.
Már eresztik le a sziszegve alaktalanná váló gumimatracokat, és emelik ki a háborgó vízen hánykolódó, utas nélküli vízibicikliket a partra.
Már csomagolnak az utolsó nyaralók, csomagolnak a vevő nélkül maradt árusok, és csomagolnak a fecskék is, rendezett sorokban felülve a villanydrótra, farkukkal egyensúlyozva a feltámadt szélben.
Már üresednek az utcák, koppannak a becsukódó zsalugáterek a tóparti nyaralókon.
Már hullámzik a nagy tó, és a tarajok közül kacsák röppennek fel méltatlankodva: köztük az ideiek is, immáron felnőtt tollakkal, de még mit sem sejtve a lassan közelgő változásról.
Már talán egy árnyalattal sárgábbak a platánsor levelei: száradnak, és a száradásukban már egy kicsit másképp is susognak az őket borzoló szélben.
Már egy-egy neki is indul az eddig még sosem érintett talajnak, elengedve tavasz óta szorosan ölelt ágát… de hopp, felkapja a szél, és röpíti, röpíti egy kicsit még az elfáradt levelet az aranyló napfényben.
Már bájos melankóliával közeleg az ősz.
Hasonló Morzsák:
