Áldozattá válni egy munkahelyen

(2 perces olvasási idő)

Az írás teljes terjedelmében a wmn.hu oldalon jelent meg.

 

Nem kell sokat keresgélni az internet kiapadhatatlan információhalmazában, hogy az ember rábukkanjon az úgynevezett „Öt majom–kísérletre”, melynek többféle variációja létezik.

(...)

A sztori, bár kétségkívül tanulságos, valójában sohasem történt meg.

Nem több egy internetes mesénél, ami némi ihletet merített ugyan egy 1967-ben publikált kísérletéből. Lássuk, mit tanít nekünk ez a modern kori fabula, mert mégis fontos üzenete van!

Emberi természetünk árnyoldalából adódóan a legtöbb emberi közösség, beleértve ezáltal a munkahelyi közeget is, pletykákkal, apró manipulációkkal, rosszabb esetben áskálódással tarkított.

Nem mondom, hogy nem lehetne ezek ellen semmit tenni, de sajnos Magyarországon nincs nagy kultúrája annak, hogy megtanítsák az embereknek, hogyan kell egy szervezetben viselkedni. Bár néhány multinacionális vállalat fektet némi hangsúlyt a belső kommunikációra, valójában az egymás tiszteletét, az asszertív kommunikációt már az iskolai rendszerben tanítani kéne. Minden későbbi próbálkozás csak tűzoltás.

Legkésőbb munkába állásunkkor megtanulunk pletykák és ármánykodások között élni és dolgozni. Nem szeretjük, nem jó nekünk, néha áldozatai, máskor bizonyos mértékig művelői vagyunk a műfajnak, de annyira az emberi természet részének tekintjük, hogy túl tudunk lépni rajta, és az esetek szerencsés hányadában nem hátráltat minket jelentősen az életünkben. Nem helyes, nem szeretjük, de megtanuljuk valamelyest a helyén kezelni.

Van azonban egy minősített eset, ami még a leginkább rosszindulatú pletykánál is sokkal mélyebb nyomokat hagy az ember személyiségén: a bullying. Magyar szót nehéz rá találni, talán a leckéztetés áll a legközelebb hozzá, de az hordozhat magában  egyfajta joviális, oktató-nevelő jelentéstartalmat, ami talán kissé bagatellizálja a bullying jelenségét.

 

[...]

 

Olvassátok a folytatást a wmn.hu-n!

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

78725814_471988990189396_2659472294035849216_o
kagyló

Könyvajánló

2019 decemberében megjelent A Camino maga az Élet című regényem, melyről az alábbi linkre kattintva olvashat többet.

A könyvről

Dr. Máté-Horváth Nóra

orvos és pszichoterapeuta-jelölt

© 2017-2024 Ragyogdtul.hu 

Készítették Dr. Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, ezek bármilyen formában történő felhasználása, másolása a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak megfelelően szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk  csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató