Az a hely a szívünkben

Napokig drukkoltam, hogy megtalálja a cicáját.
Egy hófehér, kék szemű, rózsaszín orrú cicát várt haza már majd’ egy hete. Kereste, szólítgatta, minden nap nézte, megjött-e. Én pedig ötleteltem: tegyen ki hirdetést, kérdezzen meg embereket, járja be újra és újra a környéket.
Három nappal később írt. A cica három méterre az úttól feküdt, összegömbölyödve, mintha aludna. Nem volt rajta sérülés.
Fagyott kis testét egy fiatal fa alá temették.
Könnyebb volt neki, hogy már nem kell várni a cicát – még Karácsony előtt hazatalált.

Van az a hely a szívünkben, amit csak ők tölthetnek be. Szerethetjük társunkat, szüleinket, gyermekeinket, barátainkat, bármelyik embert, és mindegyiknek meglehet a maga nagyon fontos helye a szívünkben, de van az a hely, ahova csak az állataink léphetnek be.

Tíz éves voltam, mikor majdnem tíz évnyi könyörgésem eredményeként lett egy kutyám. Egy bozontos, szürkés-fekete szőrű, csillogú szemű, nedves orrú pumi kutya volt, aki tizenhárom évig töltötte be szívemben azt a bizonyos helyet. Együtt nőttünk fel, együtt kalandoztunk réteken, dombokon, utcákon át, együtt játszottunk.
Decemberben mindig eszembe jut Buksi. Amikor tizenhárom év után, egy decemberi estén örökre elbúcsúztam tőle, akkor éreztem először, hogy mennyire tud fájni, ha az a hely a szívünkben üresen marad. Azóta is van ott egy Buksi alakú lyuk.

Néhány évvel később Hamu mászott be arra a helyre, és dorombol ott azóta is elégedetten. Minden nap várom, hogy mikor ér haza, és izgulok, ha nem jön időben. Minden korábbi elvem ellenére felengedem az ágyra, a kanapéra, a székre és a bútorokra, mert hiszen kinek lenne szíve egy ilyen puha szőrgombócot csak úgy letessékelni azokról a helyekről, ahol olyan békésen tud aludni.

Az a hely a szívünkben tele van szeretettel, féltéssel és néha fájdalommal. Vannak, akiknek a szívük többi polcán is ugyanez a féltő szeretet lakik, de vannak olyanok is, akik ember iránt ezt sokkal nehezebben tudják érezni – mint az a gyilkos, aki menhelyi kutyák sorsa iránt aggódik, és szörnyű tette utáni révületében aggódó szemű kutyáját simogatja. Vagy mint az ember, aki egyéb eszköz híján pénzzel veszi meg a nyugalmát embertársai között, és nem találja a közös hangot mások lelkével, de eteti a kóbor kutyákat, és otthon az ágyába engedi a macskáját. Vagy mint az autista, aki nem tud kapcsolódni az emberekkel, de örömmel fut oda a lovakhoz, mint régi barátokhoz.

Azt a helyet a szívünkben könnyen nyitjuk meg állatainknak. Talán az őszinteségük, talán a kedvességük, a könnyedén kifejezett hálájuk vagy talán a szavak nélküli beszédük az, ami még a legkérgesebb szívet is úgy puhítja fel, mint meleg kés a dermedt vajat. Néha könnyebben értjük meg őket, mint a körülöttünk élőket. Nem hazudnak. Nem csapnak be. Nem veszekednek. Nem manipulálnak. Őszinték.

Azt a helyet a szívünkben arra is felhasználhatjuk, hogy tanuljunk belőle. Állataink kiváló tanító mesterek: gondoskodásra, odaadásra, szeretetre és figyelemre tanítanak, ha figyelünk rájuk.

Figyeljük hát rájuk, és tanuljunk tőlük. Rövid életük alatt sokat adnak nekünk.

 

Dr. Máté-Horváth Nóra

Kövess Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Kategória

if_resolutions-05_897243

Olvass Morzsákat

A Morzsák alatt általam írt történeteket, novellákat és apróságokat találsz, olvass tovább!

Olvasd a többi írásom!
if_lightbulb_62310

Olvass a coachingról

A coaching egyre inkább felkerül a mentális segítő szakmák térképére.

Ha úgy érzed, Neked szól, jelentkezz hozzám bátran coachingra!

Többet a coachingról!
profil1.3

Olvass rólam

Amennyire az interneten lehet, oldalamon bemutatkozom leendő ügyfeleimnek és olvasóimnak szakmám, életutam és motivációm ismertetésén keresztül.

Olvasd el, ki vagyok!

© 2017-2018 Ragyogdtul.hu 

Készítették: Máté-Horváth Nóra és örök barátja, Firsh. Minden jog fenntartva. Az oldal és annak teljes tartalma, beleértve az írásos és képi elemeket, Dr. Máté-Horváth Nóra tulajdonát és szellemi termékét képezik, felhasználásuk csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.

*

Adatkezelési tájékoztató